HU/SB 4.9.5
5. VERS
- sa vai tadaiva pratipāditāṁ giraṁ
- daivīṁ parijñāta-parātma-nirṇayaḥ
- taṁ bhakti-bhāvo ’bhyagṛṇād asatvaraṁ
- pariśrutoru-śravasaṁ dhruva-kṣitiḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
saḥ—Dhruva Mahārāja; vai—bizonyára; tadā—akkor; eva—éppen; pratipāditām—elérve; giram—beszéd; daivīm—transzcendentális; parijñāta—megértette; para-ātma—a legfelsőbb léleknek; nirṇayaḥ—a végkövetkeztetés; tam—az Úrnak; bhakti-bhāvaḥ—odaadó szolgálatot végezve; abhyagṛṇāt—imákat ajánlott; asatvaram—minden elhamarkodott következtetés nélkül; pariśruta—széles körben ismert; uru-śravasam—akinek hírneve; dhruva-kṣitiḥ—Dhruva, akinek a bolygója sohasem pusztul el.
FORDÍTÁS
Ekkor Dhruva Mahārāja tökéletesen megértette a Védák végkövetkeztetését, az Abszolút Igazságot és az Abszolút Igazság kapcsolatát valamennyi élőlénnyel. A Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatának elvével összhangban Dhruva, aki egy olyan bolygót nyer majd, ami még a megsemmisülés idején sem pusztul el, megfontolt és lényegre törő imáit ajánlotta Neki, akinek dicsőségét az egész világ ismeri.
MAGYARÁZAT
Ebben a versben számos fontos gondolatot kell figyelembe vennünk. Az első az, hogy az Abszolút Igazság és a relatív anyagi illetve lelki energiák közötti kapcsolatot egy olyan tanítvány értette most meg, aki tökéletesen ismeri a védikus írásokat. Dhruva Mahārāja sohasem járt iskolába, hogy megismerje a Védák végkövetkeztetését, és egyetlen tanár sem tanította ennek az elméletére, de az Úrnak végzett odaadó szolgálat eredményeképpen automatikusan az egész védikus végkövetkeztetés feltárult előtte, amikor az Úr megjelent a szeme előtt, s kagylókürtjével megérintette a homlokát. Így lehet megérteni a védikus írásokat — az elméleti tanulás nem vezet el ehhez a megértéshez. A Védák azt mondják, hogy egyedül az előtt tárul fel a Védák végkövetkeztetése, akinek rendíthetetlen hite van a Legfelsőbb Úrban és a lelki tanítómesterben.
Dhruva Mahārāja azzal állít példát elénk, hogy lelki tanítómestere, Nārada Muni utasítását követve az Úr odaadó szolgálatába merült. Annak eredményeképpen, hogy odaadó szolgálatát nagy eltökéltséggel és lemondással végezte, az Istenség Személyisége személyesen megjelent előtte. Dhruva csak egy gyerek volt. Szép imákat akart mondani az Úrnak, de nem volt elegendő tudása, ezért tétovázott. Az Úr azonban olyan kegyes volt hozzá, hogy amikor kagylókürtjével megérintette a homlokát, tökéletesen megértette a Védák végső következtetését. Ez a végkövetkeztetés a jīva és a Paramātmā, az egyéni lélek és a Felsőlélek közötti különbség helyes megértésén alapszik. Az egyéni lélek örökké a Felsőlélek szolgája, ezért a kapcsolata Vele nem más, mint hogy szolgálja Őt. Ezt bhakti-yogának vagy bhakti-bhāvának nevezik. Dhruva Mahārāja nem az imperszonalista filozófusok módján mondott imákat az Úrnak, hanem úgy, ahogyan a bhakták teszik. Éppen ezért ez a vers egyértelműen azt mondja: bhakti-bhāva. Csak azok az imák érdemesek a felajánlásra, amelyek az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szólnak, akinek hírneve bejárja a világot. Dhruva Mahārāja apja királyságára vágyott, de az apja még azt is megtagadta tőle, hogy az ölébe üljön. Hogy teljesítse kívánságát, az Úr már megteremtett egy bolygót, amit Sarkcsillagnak, Dhruvalokának ismernek, s ami sohasem pusztul el, még az univerzum megsemmisülésekor sem. Dhruva Mahārāja erre a tökéletességre nem valamiféle hirtelen cselekedettel tett szert, hanem azáltal, hogy nagy türelemmel hajtotta végre lelki tanítómestere utasítását. Ennek eredményeképpen sikert ért el, olyannyira, hogy szemtől szemben megpillanthatta az Urat. Az Úr most indokolatlan kegyéből azt a képességet is megadta neki, hogy illendő imákat ajánljon fel Neki. Ahhoz, hogy valaki a Legfelsőbbet magasztalja vagy imákat mondjon Neki, az Úr kegyére van szüksége. Senki sem írhat az Úr dicsőségéről, amíg nem kapja meg indokolatlan kegyét.