HU/SB 4.9: Dhruva Maharaja hazatér

Śrīmad-Bhāgavatam - Negyedik Ének - KILENCEDIK FEJEZET: Dhruva Mahārāja hazatér


4.9.1. vers: A nagy bölcs, Maitreya így szólt Vidurához: Amikor az Istenség Személyisége megnyugtatta a félisteneket, azok megszabadultak minden félelemtől. Felajánlották hódolatukat, majd visszatértek mennyei bolygóikra. Ekkor az Úr, aki nem különbözik a Sahasraśīrṣā inkarnációtól, Garuḍa hátára szállt, aki a Madhuvana erdőbe röpítette, hogy találkozzon szolgájával, Dhruvával.

4.9.2. vers: Az Úr, aki olyan ragyogó volt, mint a villám, s akiben Dhruva Mahārāja a yoga érett szintjén meditációja során teljesen elmerült, hirtelen eltűnt. Dhruvát ez megzavarta, s meditációja megszakadt. Amint azonban kinyitotta szemét, látta, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége áll előtte, ugyanúgy, ahogy a szívében is látta.

4.9.3. vers: Amikor Dhruva Mahārāja megpillantotta az Urat közvetlenül maga előtt, nagy izgalomba jött, s tiszteletteljes hódolatát ajánlotta Neki. A földre borult Előtte, mint egy bot, s elárasztotta az Istenszeretet. Eksztázisában úgy nézett az Úrra, mintha szemével inná Őt, szájával megcsókolná lótuszlábát, s karjaival átölelné.

4.9.4. vers: Noha Dhruva Mahārāja még kisfiú volt, illendő szavakkal imákat akart zengeni az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez. Mivel azonban tapasztalatlan volt, hirtelen nem tudta, mit mondjon. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége jelen van mindenki szívében, ezért megértette, hogy Dhruva Mahārāja zavarban van. Indokolatlan kegyéből kagylókürtjével megérintette Dhruva Mahārāja homlokát, aki összetett kezekkel állt Előtte.

4.9.5. vers: Ekkor Dhruva Mahārāja tökéletesen megértette a Védák végkövetkeztetését, az Abszolút Igazságot és az Abszolút Igazság kapcsolatát valamennyi élőlénnyel. A Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatának elvével összhangban Dhruva, aki egy olyan bolygót nyer majd, ami még a megsemmisülés idején sem pusztul el, megfontolt és lényegre törő imáit ajánlotta Neki, akinek dicsőségét az egész világ ismeri.

4.9.6. vers: Dhruva Mahārāja így szólt: Kedves Uram, Te mindenható vagy! Miután bensőmbe hatoltál, élettel töltötted meg valamennyi alvó érzékemet    —    kezemet, lábamat, fülemet, érintő érzékemet, életerőmet és különösen képességemet a beszédre. Hadd ajánljam tiszteletteljes hódolatomat Neked!

4.9.7. vers: Uram! Te vagy a legfelsőbb egy, ám különféle energiáid által különféle formákban jelensz meg a lelki és az anyagi világban. Külső energiáddal Te hozod létre az anyagi világ teljes energiáját, és a teremtés után Felsőlélekként behatolsz az anyagi világba. Te vagy a Legfelsőbb Személy, és az anyagi természet ideiglenes kötőerőin keresztül különféle megnyilvánulásokat hozol létre, ahogy a tűz is számtalan ragyogó formában lobog a különféle alakú fákba hatolva.

4.9.8. vers: Ó, mesterem! Az Úr Brahmā teljesen meghódolt Neked. A kezdet kezdetén tudásban részesítetted, így láthatta és megérthette az egész univerzumot, mint amikor valaki álmából ébred, és meglátja a rá váró kötelességeket. Egyedül Te nyújtasz menedéket mindazoknak, akik a felszabadulásra vágynak, és Te vagy minden szenvedő barátja. Hogyan felejthetne el valaha is Téged egy bölcs ember, aki tökéletes tudással rendelkezik?

4.9.9. vers: Akik pusztán e bőrből készült zsák érzékkielégítése érdekében imádnak Téged, azok kétségtelenül illuzórikus energiád hatása alatt állnak. Annak ellenére, hogy itt vagy Te, aki kívánságteljesítő fához hasonlítasz, és aki a születés és halál alóli felszabadulás oka vagy, az ostobák    —    amilyen én vagyok    —    azért vágynak áldásokra Tőled, hogy érzékeiket kielégíthessék, ami még azok számára is lehetséges, akik pokoli körülmények között élnek.

4.9.10. vers: Ó, Uram! Az a transzcendentális gyönyör, amit akkor érezhet valaki, amikor lótuszlábadon meditál, vagy amikor a tiszta bhaktáktól dicsőségedről hall, olyan korlátlan, hogy messze túlszárnyalja a brahmānanda szintjét, ahol az ember azt gondolja magáról, hogy a személytelen Brahmanba olvadt, s eggyé vált a Legfelsőbbel. Az odaadó szolgálat transzcendentális öröme még a brahmānandát is legyőzi; mit mondhatnánk akkor arról az átmeneti boldogságról, amit akkor érezhet valaki, amikor eljut a mennyei bolygókra, s aminek az idő mindent szétválasztó kardja vet véget? Noha az ember felemelkedhet a mennyei bolygókra, idővel vissza kell térnie.

4.9.11. vers: Dhruva Mahārāja folytatta: Ó, korlátlan Úr, kegyesen áldj meg engem, hogy elnyerjem azoknak a nagy bhaktáknak a társaságát, akik örökké transzcendentális szerető szolgálatodat végzik, mint a folyó állandóan hömpölygő hullámai! Az ilyen transzcendentális bhakták élete tökéletesen tiszta. Az odaadó szolgálat folyamatának segítségével minden bizonnyal képes leszek átkelni az anyagi lét tudatlanság-óceánján, melyen a veszedelem lángoló, tüzes hullámai tombolnak. Számomra ez nagyon könnyű lesz, hiszen szinte őrültként vágyom rá, hogy szünet nélkül örök transzcendentális tulajdonságaidról és kedvteléseidről halljak.

4.9.12. vers: Ó, lótuszköldökű Uram! Ha valaki kapcsolatba kerül egy olyan bhaktával, akinek a szíve örökké lótuszlábadra vágyik, s aki mindig annak illata után kutat, többé nem fog ragaszkodni az anyagi testhez vagy a testi kapcsolatokhoz, az utódokhoz, barátokhoz, otthonhoz, vagyonhoz és feleséghez, amelyet a materialisták oly nagy becsben tartanak. Mi több, ügyet sem vet többé rájuk.

4.9.13. vers: Kedves Uram, ó, Legfelsőbb Megszületetlen! Tudom, hogy a különféle élőlények, vadállatok, fák, madarak, csúszómászók, félistenek és emberi lények jelen vannak az egész univerzumban, amit a teljes anyagi energia hozott létre, és tudom, hogy hol megnyilvánulnak, hol pedig megnyilvánulatlanok maradnak, de azt a legfelsőbb formát, ami most tárul elém, amint előttem állsz, még sohasem láttam. Itt vége szakad minden elméletalkotó folyamatnak.

4.9.14. vers: Kedves Uram! Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Garbhodakaśāyī Viṣṇu minden korszak végén visszavonja s a hasába meríti mindazt, ami az univerzumban megnyilvánult. Śeṣa Nāga ölébe hever, köldökéből pedig egy száron egy arany lótuszvirág hajt ki, amelyen világra jön az Úr Brahmā. Megértettem, hogy Te vagy ez a Legfelsőbb Istenség. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom hát Neked!

4.9.15. vers: Uram! Töretlen transzcendentális látásoddal az értelem minden tettének legfelsőbb szemtanúja vagy. Örökre felszabadult vagy, a tiszta jóságban létezel, és változás nélkül vagy jelen a Felsőlélekben. Te vagy a hat fenségében teljes eredeti Istenség Személyisége, aki örök időkre az anyagi természet három kötőerejének mestere. Mint ilyen, mindig különbözöl a közönséges élőlényektől. Viṣṇuként fenntartod az egész univerzumot, mégis távol maradsz tőle. Te vagy minden áldozat gyümölcsének élvezője is.

4.9.16. vers: Kedves Uram! Személytelen Brahman-megnyilvánulásodban örökké jelen van két ellentétes elem: a tudás és a tudatlanság. Különféle energiáid folytonosan megnyilvánulnak, de az anyagi megnyilvánulás oka az osztatlan, eredeti, változatlan, korlátlan és gyönyörteli személytelen Brahman. Te vagy ez a személytelen Brahman, ezért tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked!

4.9.17. vers: Uram! Ó, Legfelsőbb Úr! Te Magad vagy minden áldás legfelsőbb formája, ezért aki minden más vágytól mentesen odaadó szolgálatodat végzi, annak lótuszlábad imádata jobb, mint ha egy birodalom királyaként uralkodhatna. Ezzel az áldással jár lótuszlábad imádata. A tudatlan bhakták számára, amilyen én is vagyok, az indokolatlanul kegyes gondviselő vagy, mint a tehén, aki gondoskodik az újszülött borjúról, tejet ad neki, és megvédi őt minden támadástól.

4.9.18. vers: A nagy bölcs, Maitreya folytatta: Kedves Vidurám! Amikor Dhruva Mahārāja, akinek szívében csupa jó szándék lakozott, befejezte imáját, a Legfelsőbb Úr, az Istenség Személyisége, aki nagyon kedves bhaktáihoz és szolgáihoz, a következő szavakkal köszöntötte:

4.9.19. vers: Az Istenség Személyisége így szólt: Kedves Dhruva királyfi! Jámbor fogadalmaidat betartottad, és ismerem a szíved vágyát is. Nagy dologra vágysz ugyan, amit nehéz teljesíteni, mégis megáldalak, hogy valóra válhasson. Szerencsét kívánok neked!

4.9.20-21. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége folytatta: Kedves Dhruvám! A Sarkcsillagként ismert ragyogó bolygót adom neked, amely a korszak végén bekövetkező megsemmisülés után sem szűnik meg létezni. Soha, senki sem uralta még ezt a bolygót, amely valamennyi naprendszer, bolygó és csillag középpontja. A világűr minden égitestje e bolygó körül kering, ahogyan a bikák járnak a középen álló rúd körül, hogy megőröljék a gabonát. A Sarkcsillagot jobb oldalán tartva minden csillag    —    melyeken olyan nagy bölcsek élnek, mint Dharma, Agni, Kaśyapa és Śukra    —    ezt a bolygót járja körül, ami az összes többi pusztulása után is megmarad.

4.9.22. vers: Miután atyád az erdőbe megy, s királyságát átadja neked, harminchatezer évig fogsz töretlenül uralkodni az egész világ fölött, s minden érzéked ugyanolyan erős marad, amilyen most. Sohasem fogsz megöregedni.

4.9.23. vers: Az Úr folytatta: Fivéred, Uttama egyszer vadászni megy majd az erdőbe, s miközben elmélyülten vadászik, megölik. Mostohaanyád, Suruci fia halála miatt megőrül, s az erdőbe indul, hogy megkeresse gyermekét, ám erdőtűz fogja felemészteni.

4.9.24. vers: Az Úr folytatta: Én vagyok minden áldozat szíve. Számtalan hatalmas áldozat bemutatására leszel képes, és gazdag adományokat osztasz majd. Így élvezheted majd az anyagi boldogság áldásait ebben az életben, halálodkor pedig emlékezni tudsz majd Rám.

4.9.25. vers: Az Istenség Személyisége folytatta: Kedves Dhruvám! Miután befejezted anyagi életed ebben a testben, az Én bolygómra kerülsz, amelynek a többi bolygórendszer lakói örökké hódolatukat ajánlják. Ez a bolygó a hét ṛṣi bolygója felett található, s ha egyszer eljutsz oda, sohasem kell többé visszatérned ebbe az anyagi világba.

4.9.26. vers: A nagy bölcs, Maitreya így szólt: Miután elfogadta a fiú, Dhruva Mahārāja imádatát és tiszteletét, s miután felajánlotta neki saját birodalmát, az Úr Viṣṇu Garuḍa hátán visszatért hajlékára. Dhruva Mahārāja pillantásával követte Őt.

4.9.27. vers: Dhruva Mahārāja annak ellenére, hogy az Úr lótuszlábának imádatával megkapta, amire olyan eltökélten vágyott, nem volt elégedett. Visszatért hát otthonába.

4.9.28. vers: Śrī Vidura így kérdezett: Kedves brāhmaṇám! Az Úr hajlékára rendkívül nehéz eljutni. Egyedül a tiszta odaadó szolgálat vezet oda, az egyetlen dolog, ami örömet okoz a végtelenül szeretetteljes és kegyes Úrnak. Dhruva Mahārāja, aki oly bölcs és lelkiismeretes volt, egyetlen élet alatt érte el ezt a célt. Miért nem volt hát elégedett?

4.9.29. vers: Maitreya válaszolt: Dhruva Mahārāja szívét, melyet mostohaanyja durva szavainak nyilai sebeztek meg, mély bánat töltötte el, s így amikor életének céljára összpontosította figyelmét, nem tudta elfelejteni mostohaanyja ellenséges viselkedését. Nem kérte, hogy valóban kiszabaduljon az anyagi világból, de odaadó szolgálatának végén, amikor az Istenség Legfelsőbb Személyisége megjelent előtte, szégyellte az anyagi vágyakat, amelyek elméjében voltak.

4.9.30. vers: Dhruva Mahārāja így gondolkodott: Arra törekedni, hogy helyet kapjunk az Úr lótuszlábának árnyékában, nem egyszerű feladat, hiszen még a Sanandana által vezetett kiváló brahmacārīk is, akik transzba merülve az aṣṭāṅga-yogát gyakorolják, csak sok-sok születés után nyerték el az Úr lótuszlábának oltalmát. Én hat hónap alatt elértem ugyanezt az eredményt, ám annak köszönhetően, hogy nem az Úrra gondoltam, visszaestem erről a szintről.

4.9.31. vers: Ó, jaj, csak pillants rám! Nézd, mily szerencsétlen vagyok! Eljutottam az Istenség Legfelsőbb Személyisége lótuszlábáig, s bár Ő az, aki képes kettévágni az ismétlődő születés és halál láncait, ostoba módon mégis mulandó dolgokért imádkoztam Hozzá.

4.9.32. vers: A felsőbb bolygórendszerek félisteneinek újra vissza kell térniük, ezért mindannyian irigyelnek, amiért odaadó szolgálatom jutalmául Vaikuṇṭhalokára emelkedhettem. Csak azért nem tudtam elfogadni a bölcs Nārada utasításainak igaz áldását, mert ezek a türelmetlen félistenek megfosztottak minden értelmemtől.

4.9.33. vers: Dhruva Mahārāja így szomorkodott: Az illuzórikus energia hatása alatt álltam, az ő ölében aludtam a valóságot nem ismerve. Kettős szemléletemmel fivéremet az ellenségemnek tekintettem, és miközben szívemet minden ok nélkül siránkozás töltötte meg, azt gondoltam: „Ők az ellenségeim.”

4.9.34. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyiségének nagyon nehéz a kedvében járni. Én elégedetté tettem Őt, az egész univerzum Felsőlelkét, ám csak haszontalan dolgokért imádkoztam. Tetteim épp olyanok voltak, mint amikor egy halottat próbálunk meggyógyítani. Nézd, milyen szerencsétlen vagyok! Annak ellenére, hogy találkoztam a Legfelsőbb Úrral, aki képes elvágni az embert a születéstől és a haláltól, én újra e születésért és halálért imádkoztam Hozzá!

4.9.35. vers: Teljes ostobaságomban és amiatt, hogy nem végeztem elegendő jámbor tettet, anyagi névre, dicsőségre és jólétre vágytam annak ellenére, hogy az Úr személyes szolgálatát kínálta fel nekem. Úgy tettem, mint a szegény ember, aki kedvében járt a nagy uralkodónak, s amikor az mindent meg akart adni neki, amire csak vágyott, tudatlanságból csupán néhány szem töredezett hántolt rizst kért tőle.

4.9.36. vers: A nagy bölcs, Maitreya folytatta: Kedves Vidurám! Akik olyanok, mint te vagy, mert Mukunda [az Istenség Személyisége, a felszabadulás adományozója] lótuszlábának tiszta bhaktái, s mert örök ragaszkodás fűzi őket e lótuszlábak mézéhez, azok mindig elégedetten szolgálják az Úr lótuszlábát. Bármilyen helyzetbe kerüljenek az élet során, elégedettek maradnak, s így sohasem kérnek az Úrtól anyagi gazdagságot.

4.9.37. vers: Amikor Uttānapāda király meghallotta, hogy fia, Dhruva hazatér, mintha csak a halálból térne vissza, nem hitte el, hogy a hír igaz, mert nem tudta elképzelni, hogy ez megtörténhet. Végtelenül nyomorultnak érezte magát, ezért azt gondolta, lehetetlen, hogy ilyen szerencse érje.

4.9.38. vers: Noha a hírnöknek nem tudott hinni, a nagy bölcs, Nārada szavában teljes hite volt. A hír nagy elégedettséggel töltötte el, ezért örömében egy nagyon értékes nyaklánccal ajándékozta meg az üzenethozót.

4.9.39-40. vers: Ezek után Uttānapāda király, aki alig várta, hogy újra megpillanthassa elveszett fia arcát, egy kitűnő lovak húzta, arany ötvösmunkával díszített hintóba szállt. Számos bölcs brāhmaṇát is magával vitt, a család valamennyi éltes tagjával, valamint hivatalnokaival, minisztereivel és bensőséges barátaival együtt, és sietve elhagyta a várost. A díszes felvonulást kagylókürtök, üstdobok, fuvolák és a védikus mantrák jó szerencsét jelző, áldásos hangja kísérte.

4.9.41. vers: Uttānapāda két felesége, Sunīti és Suruci, valamint másik fia, Uttama szintén ott voltak a menetben. A királynők egy gyaloghintóban ültek.

4.9.42-43. vers: Amikor Uttānapāda király megpillantotta Dhruva Mahārāját, aki a szomszédos kis erdő felé közeledett, sietve leszállt a hintójáról. Oly régóta vágyott már rá, hogy láthassa gyermekét, Dhruvát, hogy nagy szeretettel és ragaszkodással eléfutott, hogy megölelje a rég elveszett fiút, és szaporán lélegezve mindkét karjával átölelte. Dhruva Mahārāja azonban már nem az volt, aki korábban: teljesen megtisztult a lelki fejlődéstől, amit annak köszönhetően ért el, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége megérintette őt lótuszlábával.

4.9.44. vers: Teljesült hát régi, hőn óhajtott vágya, s újra láthatta Dhruva Mahārāját. Újra és újra megszagolta Dhruva fejét, s jéghideg könnyeinek záporával fürdette meg.

4.9.45. vers: Dhruva Mahārāja, a nemes lelkek legkiválóbbja először felajánlotta hódolatát apja lábai előtt, aki számtalan kérdésével köszöntötte őt, majd két anyja lába előtt is leborult.

4.9.46. vers: Amikor Suruci, Dhruva Mahārāja fiatalabb anyja látta, hogy az ártatlan fiú a lábai elé borul, nyomban felemelte, karjaiba szorította, s a szeretet könnyeivel a szemében megáldotta őt: „Drága fiam! Élj hosszú életet!”

4.9.47. vers: Aki transzcendentális tulajdonságokkal rendelkezik, mert barátként viselkedik az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, annak minden élőlény a hódolatát ajánlja, ahogyan a természet elrendezéséből a víz is automatikusan lefelé folyik.

4.9.48. vers: A két testvér, Uttama és Dhruva Mahārāja szintén sírva fakadtak. Elárasztotta őket a szeretet és ragaszkodás eksztázisa, s amikor megölelték egymást, testük beleborzongott.

4.9.49. vers: Sunīti, Dhruva Mahārāja édesanyja megölelte fia törékeny testét, fiáét, aki drágább volt neki a saját életénél is. Nagy elégedettségében minden anyagi fájdalomról megfeledkezett.

4.9.50. vers: Kedves Vidurám! Sunīti egy kiváló hős anyja volt, aki most könnyeivel és a melleiből fakadó tejjel fürdette Dhruva Mahārāja egész testét. Mindez a legnagyobb szerencsét adta hírül.

4.9.51. vers: A palota népe magasztalni kezdte a királynőt: Kedves királynő! Szeretett fiad oly hosszú időre elveszett, s nagy szerencséd, hogy most visszatért. Látjuk ebből, hogy sokáig képes lesz arra, hogy megvédelmezzen, s véget vet majd minden anyagi fájdalmadnak.

4.9.52. vers: Kedves királynő! Bizonyára az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádtad, aki megszabadítja bhaktáit a legnagyobb veszélytől is. Akik állandóan Rajta meditálnak, legyőzik a születés és halál ismétlődését. Erre a tökéletességre nagyon nehéz szert tenni.

4.9.53. vers: A bölcs Maitreya folytatta: Kedves Vidurám! A király nagyon boldog volt, amikor mindenki Dhruva Mahārāját dicsérte. Dhruvát és testvérét egy nőstény elefánt hátára ültette, s visszatért a fővárosba, ahol mindenki őt ünnepelte.

4.9.54. vers: Az egész várost gyümölcsökkel és virágokkal megrakott banánfa oszlopok díszítették, és mindenhol dús lombú bételdiófák sorakoztak. Az emberek cápákra emlékeztető kapukat is emeltek.

4.9.55. vers: Minden kapunál lámpák égtek, mellettük pedig hatalmas vizeskorsók álltak, melyeket színes kelmékkel, gyöngysorokkal, virágfüzérekkel és mangólevelekkel ékesítettek fel.

4.9.56. vers: Mindenhol paloták emelkedtek a magasba. A városkapuk és körös-körül a város falai már magukban is csodálatosak voltak, s ez alkalommal még aranydíszekkel is felékesítették őket. A paloták kupolái épp úgy csillogtak, mint a város fölött szálló gyönyörű repülők csúcsai.

4.9.57. vers: Az udvarokat, utakat és utcákat, valamint az útkereszteződések emelt ülőhelyeit mind alaposan megtisztították és szantálfa vízzel locsolták fel. Az egész várost áldást hozó gabonaszemekkel, rizzsel és árpával, valamint virágokkal, gyümölcsökkel és egyéb kedvező anyagokkal szórták be.

4.9.58-59. vers: Amint Dhruva Mahārāja az úton haladt, a környező házakból a nemes hölgyek, a házak úrnői mind futottak, hogy lássák őt. Anyai szeretetük megnyilvánulásaként fehér mustármagot, árpát, túrót, vizet, zsenge füvet, gyümölcsöket és virágokat szórtak rá, hogy áldásukat adják. Így lépett be apja házába Dhruva Mahārāja, miközben a nők kellemes énekét hallgatta.

4.9.60. vers: Ettől kezdve Dhruva Mahārāja apja értékes drágakövekkel kirakott falú palotájában élt. Szerető apja különös figyelemmel gondoskodott róla, s a fiú úgy lakott abban a házban, ahogy a félistenek laknak palotáikban a felsőbb bolygórendszerekben.

4.9.61. vers: A palotában az ágynemű puha volt, s olyan fehér, akár a tej habja. Az ágyak elefántcsontból készültek, és arany díszítette őket. A székek, a pamlagok, valamint a többi ülőhely és berendezés mind aranyból készültek.

4.9.62. vers: A király palotáját márványfalak vették körül, s drágakövekkel, többek között zafírral kirakott metszetek díszítették őket, melyek gyönyörű női alakokat ábrázoltak csillogó drágakő-lámpásokkal a kezükben.

4.9.63. vers: A király hajlékát kertek övezték, ahol olyan fák nőttek, melyeket egyenesen a mennyei bolygókról hoztak. Édesen daloló madárpárok fészkeltek rajtuk, kedvesen zümmögő, szinte teljesen őrült méhek társaságában.

4.9.64. vers: Smaragd lépcsők vezettek a különféle színű lótuszvirágokkal és liliomokkal teli tavakhoz, amelyekben hattyúk, kāraṇḍavák, cakravākák, darvak és hasonló nemes madarak éltek.

4.9.65. vers: Amikor a szent Uttānapāda király hallott Dhruva Mahārāja dicsőséges tetteiről, és saját maga is látta, milyen hatalmas és nagyszerű fia van, nagyon elégedett volt, hiszen Dhruva cselekedetei felülmúlhatatlanul csodálatosak voltak.

4.9.66. vers: Amikor Uttānapāda király hosszas megfigyelés után látta, hogy Dhruva Mahārāja kellőképpen érett arra, hogy átvegye a birodalom irányítását, s ezzel miniszterei is egyetértettek, a polgárok pedig nagyon szerették Dhruva Mahārāját, a bolygó uralkodójaként trónra emelte.

4.9.67. vers: Hajlott korára s a lelki önvaló érdekére gondolva Uttānapāda király megvált a világ ügyektől, s az erdőbe vonult.