HU/SB 6.2.5-6
5-6. VERSEK
- yasyāṅke śira ādhāya
- lokaḥ svapiti nirvṛtaḥ
- svayaṁ dharmam adharmaṁ vā
- na hi veda yathā paśuḥ
- sa kathaṁ nyarpitātmānaṁ
- kṛta-maitram acetanam
- visrambhaṇīyo bhūtānāṁ
- saghṛṇo dogdhum arhati
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yasya—akinek; aṅke—az ölében; śiraḥ—a fej; ādhāya—helyezve; lokaḥ—az emberek; svapiti—alusznak; nirvṛtaḥ—békésen; svayam—személyesen; dharmam—vallásos elvek vagy az élet célja; adharmam—vallástalan elvek; vā—vagy; na—nem; hi—valóban; veda—tudják; yathā—pontosan úgy; paśuḥ—mint egy állat; saḥ—egy ilyen ember; katham—hogyan; nyarpita-ātmānam—az élőlénynek, aki teljesen meghódolt; kṛta-maitram—erős hittel és barátsággal megáldott; acetanam—fejletlen tudatú, ostoba; visrambhaṇīyaḥ—megérdemli, hogy higgyenek benne; bhūtānām—az élőlényeknek; sa-ghṛṇaḥ—aki lágyszívű, s mindenki javát akarja; dogdhum—fájdalmat okozni; arhati—képes.
FORDÍTÁS
A közemberek nem rendelkeznek fejlett tudással, amelynek a segítségével különbséget tehetnének a vallás és a vallástalanság között. Az együgyű, felvilágosulatlan polgár olyan, mint egy tudatlan állat, ami fejét gazdája ölébe hajtva békésen alszik, s bízik abban, hogy gazdája megvédelmezi. Ha egy vezető valóban lágyszívű, s méltó arra, hogy az élőlények higgyenek benne, hogyan büntethet meg vagy pusztíthat el egy olyan ostoba embert, aki minden hitét belé vetve és barátsággal fordulva felé teljesen meghódolt neki?
MAGYARÁZAT
A szanszkrit viśvasta-ghāta szó arra az emberre utal, aki nem érdemli meg, hogy higgyenek benne, vagy visszaél mások bizalmával. Az embereknek mindig biztonságban kell érezniük magukat a kormány védelme alatt. Rendkívül sajnálatraméltó tehát, amikor maga a kormány él vissza a bizalommal, és politikai okokból bajba sodorja a polgárokat. India felosztásának idején láthattuk, hogy bár hinduk és muzulmánok békésen éltek egymás mellett, a politikusok manipulációi egyszer csak gyűlölködést keltettek közöttük, s így politikai okokból egymást kezdték ölni. Ez a Kali-yuga jele. Ebben a korban az ember menedéket nyújt az állatoknak, s az állatok teljesen biztosra veszik, hogy gazdájuk megoltalmazza őket. Sajnos azonban amint meghíznak, a vágóhídra küldik őket. Az olyan vaiṣṇavák, mint a viṣṇudūták, elítélik ezt a kegyetlenséget. Azokra a bűnös emberekre, akik ilyen szenvedést okoznak, pokoli körülmények várnak, amelyekről már beszéltünk. Nagy bűnt követ el, aki cserben hagy egy olyan élőlényt, aki bízik benne s menedéket keresett nála, legyen az akár ember, akár állat. Mivel a kormány manapság nem bünteti az efféle cserbenhagyást, az egész emberi társadalom rendkívül beszennyeződött. Ezért mondják e kor embereiről, hogy mandāḥ sumanda-matayo manda-bhāgyā hy upadrutāḥ. Amiatt, hogy ilyen bűnösek, kárhozatra ítéltettek (mandāḥ), értelmük zavaros (sumanda-matayaḥ), szerencsétlenek (manda-bhāgyāḥ), s ezért mindig számtalan nehézséggel kell szembenézniük (upadrutāḥ). Ilyen helyzetben vannak jelenlegi életükben, haláluk után pedig pokoli körülmények között nyerik el büntetésüket.