HU/SB 6.4.26
26. VERS
- yadoparāmo manaso nāma-rūpa-
- rūpasya dṛṣṭa-smṛti-sampramoṣāt
- ya īyate kevalayā sva-saṁsthayā
- haṁsāya tasmai śuci-sadmane namaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yadā—transzban; uparāmaḥ—teljes megszűnés; manasaḥ—az elmének; nāma-rūpa—anyagi nevek és formák; rūpasya—annak, ami által megjelennek; dṛṣṭa—az anyagi látásnak; smṛti—és az emlékezésnek; sampramoṣāt—a pusztulása miatt; yaḥ—aki (az Istenség Legfelsőbb Személyisége); īyate—érzékelt; kevalayā—lelkivel; sva-saṁsthayā—saját eredeti formája; haṁsāya—a legtisztábbnak; tasmai—Neki; śuci-sadmane—akit csak a lelki lét tiszta állapotában lehet megvalósítani; namaḥ—tiszteletteljes hódolatomat ajánlom.
FORDÍTÁS
Amikor az ember tudata teljesen megtisztul a durva és finom anyagi lét szennyeződésétől, és cselekvő vagy álmodó állapotával ellentétben nem zavarja meg semmi, valamint amikor elméje nem oldódik fel, mint a suṣuptiban, a mély álomban, akkor a transz síkjára kerül. Ekkor anyagi szemlélete és az elme emlékképei, amely neveket és formákat nyilvánít meg, megsemmisülnek. Csakis ebben a transzban tárul fel előtte az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Hadd ajánljuk hát tiszteletteljes hódolatunkat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, akit csak ilyen szennyezetlen transzcendentális állapotban lehet megpillantani!
MAGYARÁZAT
Az Isten-megvalósításnak két szintje létezik: az egyiket sujñeyamnak nevezik, ami azt jelenti, hogy nagyon könnyen megérthető (általában az elmebeli spekuláció révén), a másiknak a neve pedig durjñeyam, ami nehezen érthetőt jelent. A Paramātmā- és a Brahman-megvalósítás sujñeyamnak számít, míg az Istenség Legfelsőbb Személyiségének megvalósítása durjñeyam. Ahogy ez a vers leírja, az Istenség Személyiségének végső megvalósításához akkor érkezik el az ember, amikor feladja az elme tevékenységeit — a gondolkodást, az érzést és az akaratot —, más szóval amikor véget vet az elmebeli spekulációnak. Ez a transzcendentális megvalósítás a suṣupti, a mély alvás felett áll. Azon a durva anyagi feltételekhez kötött szinten, melyen mi állunk, a dolgokat anyagi tapasztalatainkon és emlékezetünkön keresztül érzékeljük, a finom szinten pedig álmokban tapasztaljuk a világot. A látás folyamata magában foglalja az emlékezést, és finom formában szintén létezik. A durva tapasztalat és az álmok felett a suṣupti, a mély alvás áll. Amikor az ember a mély alváson túljutva eléri a teljesen lelki szintet, a transz, a viśuddha-sattva síkjára érkezik, ahol az Istenség Személyisége megnyilvánul.
Ataḥ śrī-kṛṣṇa-nāmādi na bhaved grāhyam indriyaiḥ: amíg valaki a kettősségek világában él, azaz a durva vagy finom érzéki síkon áll, addig lehetetlen megvalósítania az Istenség Eredeti Személyiségét. Sevonmukhe hi jihvādau svayam eva sphuraty adaḥ: de ha valaki az érzékeit az Úr szolgálatába állítja — pontosabban amikor valaki a nyelvével a Hare Kṛṣṇa mantrát énekli, és csakis Kṛṣṇa-prasādát eszik, szolgáló szellemben —, az Istenség Legfelsőbb Személyisége feltárja Magát előtte. Erre ebben a versben a śuci-sadmane szó utal. Śuci megtisztultat jelent. Az érzékekkel végzett szolgálat felfogásának hatására az ember egész léte śuci-sadmává válik, azaz a szennyezetlen tisztaság jellemzi. Dakṣa ezért tiszteletteljes hódolatát ajánlja az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, aki a śuci-sadma síkon nyilvánul meg. Śrīla Viśvanātha Cakravartī Ṭhākura ezzel kapcsolatban az Úr Brahmā következő imáját idézi a Śrīmad-Bhāgavatamból (SB 10.14.6): tathāpi bhūman mahimāguṇasya te viboddhum arhaty amalāntar-ātmabhiḥ. „Uram, akinek a szíve teljesen megtisztult, az megértheti transzcendentális tulajdonságaidat, és megértheti cselekedeteid nagyságát.”