HU/SB 6.4.5
5. VERS
- drumebhyaḥ krudhyamānās te
- tapo-dīpita-manyavaḥ
- mukhato vāyum agniṁ ca
- sasṛjus tad-didhakṣayā
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
drumebhyaḥ—a fáknak; krudhyamānāḥ—nagyon dühös lévén; te—ők (Prācīnabarhi tíz fia); tapaḥ-dīpita-manyavaḥ—akiknek haragja fellángolt a hosszú lemondások miatt; mukhataḥ—a szájukból; vāyum—szelet; agnim—tüzet; ca—és; sasṛjuḥ—teremtettek; tat—azokat az erdőket; didhakṣayā—azzal a vággyal, hogy felégessék.
FORDÍTÁS
A Pracetāk hosszú ideig végeztek lemondásokat a víz mélyén, s emiatt nagyon dühösek voltak a fákra. Porrá akarták égetni őket, ezért szelet és tüzet bocsátottak ki szájukból.
MAGYARÁZAT
A versben szereplő tapo-dīpita-manyavaḥ szó azt jelzi, hogy azok, akik szigorú lemondást (tapasyát) végeznek, hatalmas misztikus erőre tesznek szert. Ezt a Pracetāk is bizonyítják, akik tüzet és szelet bocsátottak ki a szájukból. Noha a bhakták is végeznek szigorú tapasyát, ők mégis vimanyuk, sādhuk, ami azt jelenti, hogy sohasem lesznek dühösek. A bhaktákat mindig jó tulajdonságok ékesítik. A Bhāgavatam (SB 3.25.21) kijelenti:
- titikṣavaḥ kāruṇikāḥ
- suhṛdaḥ sarva-dehinām
- ajāta-śatravaḥ śāntāḥ
- sādhavaḥ sādhu-bhūṣaṇāḥ
Egy sādhu, egy bhakta sohasem dühös, sőt, annak a bhaktának, aki tapasyát, lemondást végzett, a legfőbb jellemzője a megbocsátás. Noha a vaiṣṇavák elegendő erőre tesznek szert tapasyájukkal, nem gurulnak dühbe, ha nehéz helyzetbe kerülnek. Abban azonban, aki tapasyát végez, de nem válik vaiṣṇavává, nem alakulnak ki jó tulajdonságok. Hiraṇyakaśipu és Rāvaṇa szintén nagy lemondásokat végeztek, de ezt csak azért tették, hogy démoni hajlamaikkal kérkedjenek. A vaiṣṇaváknak sok ellenséggel kell szembeszállniuk, miközben az Úr dicsőségét prédikálják, de Śrī Caitanya Mahāprabhu azt javasolja nekik, ne legyenek dühösek prédikálás közben. Az Úr Caitanya megadta a képletet: tṛṇād api sunīcena taror api sahiṣṇunā, amāninā mānadena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ. „Énekeljük az Úr szent nevét alázatos elmével, tekintsük magunkat kevesebbnek az utcán heverő szalmaszálnál, legyünk türelmesebbek, mint egy fa, és minden hamis tekintélyérzettől mentesen álljunk készen arra, hogy minden tiszteletet megadjunk másoknak. Ilyen elmeállapotban mindig képesek leszünk énekelni az Úr szent nevét.” Azoknak, akik az Úr dicsőségét prédikálják, alázatosabbnak kell lenniük a fűszálnál és türelmesebbnek a fánál, s akkor nehézség nélkül tudják majd hirdetni az Úr dicsőségét.