HU/SB 7.14.3-4
3-4. VERSEK
- śṛṇvan bhagavato ’bhīkṣṇam
- avatāra-kathāmṛtam
- śraddadhāno yathā-kālam
- upaśānta-janāvṛtaḥ
- sat-saṅgāc chanakaiḥ saṅgam
- ātma-jāyātmajādiṣu
- vimuñcen mucyamāneṣu
- svayaṁ svapnavad utthitaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
śṛṇvan—hallani; bhagavataḥ—az Úrról; abhīkṣṇam—mindig; avatāra—az inkarnációkról; kathā—elbeszélések; amṛtam—a nektár; śraddadhānaḥ—nagy hittel hallani az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről; yathā-kālam—az időnek megfelelően (egy gṛhastha általában este vagy délután szakít erre időt); upaśānta—teljesen megszabadulva az anyagi cselekedetektől; jana—személyek által; āvṛtaḥ—körülvéve; sat-saṅgāt—az ilyen jó társulás miatt; śanakaiḥ—fokozatosan; saṅgam—társulás; ātma—a testben; jāyā—a feleség; ātma-ja-ādiṣu—valamint a gyerekekben; vimuñcet—meg kell szabadulni a társaságuk iránti ragaszkodástól; mucyamāneṣu—elválasztva (tőle); svayam—személyesen; svapna-vat—mint egy álom; utthitaḥ—felébred.
FORDÍTÁS
A gṛhasthának újra és újra a szentek társaságát kell keresnie, és nagy tisztelettel a Legfelsőbb Úr és az Ő inkarnációi cselekedeteinek nektárját kell hallgatnia, melyekről a Śrīmad-Bhāgavatam és a többi Purāṇa ír. Lassanként így meg kell válnia attól a ragaszkodástól, ami a feleségéhez és a gyermekeihez fűzi, mintha csak álomból ébredne.
MAGYARÁZAT
A Kṛṣṇa-tudatú mozgalmat azért alapítottuk meg, hogy a gṛhasthák szerte a világon lehetőséget kapjanak a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā hallgatására. A folyamat — ahogyan azt már sokszor elmondtuk — a hallás és az éneklés folyamata (śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ (SB 1.2.17)). Mindenkinek, különösen a gṛhastháknak, akik mūḍha-dhīk, azaz nem ismerik az élet célját, meg kell adnunk a lehetőséget, hogy hallhassanak Kṛṣṇáról. Pusztán a hallás, az, hogy részt vesznek az előadásokon a Kṛṣṇa-tudatú mozgalom központjaiban, ahol a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam alapján Kṛṣṇáról beszélnek, megtisztítja majd őket bűnös hajlamaiktól, attól, hogy örökké tiltott nemi életet éljenek, hogy húst egyenek, hogy alkoholt igyanak és kábítószert szedjenek, valamint hogy szerencsejátékokat játsszanak, melyek napjainkban oly uralkodóvá váltak. Ezzel a világosság birodalmába emelkedhetnek föl. Puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ. Ha részt vesz valaki a kīrtanában — Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa, Kṛṣṇa, Hare, Hare / Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma, Rāma, Hare, Hare —, ha hall Kṛṣṇáról a Bhagavad-gītāból, s különösen ha prasādát eszik, megtisztul. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom minderre lehetőséget ad.
A vers egy másik sajátos kijelentése a śṛṇvan bhagavato ’bhīkṣṇam avatāra-kathāmṛtam. Nem szabad azt gondolnunk, hogy ha egyszer valaki elolvasta a Bhagavad-gītāt, többé már nem kell hallania. Az abhīkṣṇam szó nagyon fontos. Újra és újra hallanunk kell. Nem szabad abbahagynunk. Még ha valaki számtalanszor olvasta már el ezeket a dolgokat, akkor is újra és újra el kell olvasnia, mert a bhagavat-kathāt, azaz Kṛṣṇa szavait, valamint bhaktáinak a szavait, amikor Kṛṣṇáról beszélnek, amṛtamnak, nektárinak nevezik. Minél többet iszik valaki ebből az amṛtamból, annál inkább fejlődik az örök életben.
Az emberi életforma célja a felszabadulás, sajnos azonban a Kali-yuga hatására a gṛhasthák minden áldott nap olyan keményen dolgoznak, mint a szamarak. Kora reggel felkelnek, s néha száz mérföldet is utaznak, hogy megkeressék a kenyerüket. Láttam olyan embereket, különösen a nyugati országokban, akik ötkor keltek, hogy az irodáikba és gyáraikba induljanak a pénzkereset érdekében. A kalkuttai és bombayi emberek is ezt teszik nap, mint nap. Erejüket megfeszítve dolgoznak a hivatalokban és a gyárakban, majd újabb három-négy órát töltenek utazással, hogy hazatérjenek. Tíz órakor aludni térnek, s reggel megint korán kelnek, hogy hivatalaikba és gyáraikba menjenek. A śāstra az efféle verejtékes munkáról azt mondja, ez a disznók és az ürülékevők élete. Nāyaṁ deho deha-bhājāṁ nṛloke kaṣṭān kāmān arhate viḍ-bhujāṁ ye: „Azok közül az élőlények közül, akik anyagi testet fogadtak el ebben a világban, annak, aki emberi testbe került, nem szabad éjt nappallá téve robotolnia pusztán az érzékkielégítésért, amiben még a kutyáknak és az ürülékevő disznóknak is részük van.” (SB 5.5.1) Időt kell szakítanunk a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā hallgatására. Ezt jelenti a védikus kultúra. A családfenntartónak a megélhetése érdekében legfeljebb nyolc órát kell dolgoznia, s aztán délután vagy este találkoznia kell a bhaktákkal, hogy halljon Kṛṣṇa inkarnációiról és cselekedeteiről, s hogy így lassanként kiszabadulhasson māyā karmai közül. A családosok azonban ahelyett, hogy időt áldoznának arra, hogy Kṛṣṇáról és tetteiről halljanak, fáradságos hivatalnoki vagy gyári munkájuk végeztével, azzal töltik az idejüket, hogy éttermekbe vagy mulatókba járnak, ahol nem Kṛṣṇáról és cselekedeteiről, hanem a démonikus abhakták politikai tevékenységéről hallanak, s a nemi élet, a bor, a nők és a hús élvezetébe merülve vesztegetik az idejüket. Ez nem gṛhastha élet, hanem démonikus élet. A Kṛṣṇa-tudatú mozgalom azonban központjaival, melyek szerte a világon megtalálhatók, lehetőséget nyújt az ilyen bűnös és kárhozatra ítélt embereknek arra, hogy halljanak Kṛṣṇáról.
Álmunkban létrehozzuk a barátság és szeretet társadalmát, s amikor felébredünk, látjuk, hogy nem létezik. Éppen így a durva, valós világbeli társadalom, család és szerelem is álom csupán, amelynek azonnal vége szakad, amint meghalunk. Akár a finom, akár a durva szinten álmodunk, ezek az álmok mind illuzórikusak és ideiglenesek. Valódi feladatunk az, hogy megértsük: lelkek vagyunk (ahaṁ brahmāsmi), s ezért másképpen kell cselekednünk. Ha valaki így tesz, boldog lehet.
- brahma-bhūtaḥ prasannātmā
- na śocati na kāṅkṣati
- samaḥ sarveṣu bhūteṣu
- mad-bhaktiṁ labhate parām
„Aki ekképpen eljutott a transzcendentális síkra, az egyszerre megvalósítja a Legfelsőbb Brahmant, és teljes boldogság tölti el. Sohasem bánkódik, nem vágyik semmire, és egyenlő minden élőlénnyel szemben. Ebben az állapotban tiszta odaadó szolgálatot végezhet Nekem.” (BG 18.54) Aki odaadó szolgálatot végez, az nagyon könnyen megszabadulhat a materialista élet álmától.