HU/SB 8.1.10
10. VERS
- ātmāvāsyam idaṁ viśvaṁ
- yat kiñcij jagatyāṁ jagat
- tena tyaktena bhuñjīthā
- mā gṛdhaḥ kasya svid dhanam
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
ātma—a Felsőlélek; āvāsyam—mindenhol él; idam—ez az univerzum; viśvam—minden univerzum, minden hely; yat—bármi; kiñcit—minden, ami létezik; jagatyām—ezen a világon mindenhol; jagat—minden élő és élettelen; tena—Általa; tyaktena—kijelölt; bhuñjīthāḥ—élvezheted; mā—ne; gṛdhaḥ—fogadd el; kasya svit—senki másnak; dhanam—a tulajdonát.
FORDÍTÁS
Ebben az univerzumban az Istenség Legfelsőbb Személyisége Felsőlélek aspektusában mindenhol jelen van, ahol élő vagy élettelen lények élnek. Éppen ezért az ember csak azt fogadja el, ami jár neki, s ne vágyjon mások tulajdonára.
MAGYARÁZAT
Miután Svāyambhuva Manu beszélt arról, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége helyzete transzcendentális, most — hogy dinasztiájában fiai és unokái okuljanak belőle — elmondja, hogy az univerzumban minden az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdona. Manu tanítása nemcsak saját fiainak és unokáinak szól, hanem az egész emberi társadalomnak. Az angol „man” (ember) szó — szanszkritul manuṣya — a Manu névből ered, mivel az emberi társadalom minden tagja az első Manu leszármazottja. Manuról a Bhagavad-gītā (BG 4.1) szintén említést tesz. Az Úr így szól:
- imaṁ vivasvate yogaṁ
- proktavān aham avyayam
- vivasvān manave prāha
- manur ikṣvākave ’bravīt
„A yoga e maradandó tudományát Én tanítottam a Napistennek, Vivasvānnak, aki később Manut, az emberiség atyját, Manu pedig Ikṣvākut oktatta erről.” Svāyambhuva Manunak és Vaivasvata Manunak hasonló kötelességeik vannak. Vaivasvata Manu a Napistentől, Vivasvāntól született, fia, Ikṣvāku pedig a Föld királya volt. Mivel Manut tekintjük az emberiség eredeti atyjának, az emberi társadalomnak követnie kell az ő tanításait.
Svāyambhuva Manu arra oktat, hogy minden létező dolog — nemcsak a lelki világban, de az anyagi világban is — az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdona, aki Felső Tudatként mindenhol jelen van. Ahogy a Bhagavad-gītā (BG 13.3) megerősíti, kṣetra-jñaṁ cāpi māṁ viddhi sarva-kṣetreṣu bhārata: a Legfelsőbb Úr minden mezőn — azaz minden testben — jelen van Felsőlélekként. Az egyéni lélek kap egy testet, amelyben a Legfelsőbb Személy utasításai szerint élhet és cselekedhet, s ezért a Legfelsőbb Személy szintén ott van minden testben. Nem szabad azt hinnünk, hogy függetlenek vagyunk, hanem meg kell értenünk, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége teljes tulajdonának csupán egy bizonyos része jár nekünk.
Ennek a megértése elvezet majd bennünket a tökéletes kommunizmushoz. A kommunisták csak saját nemzeteik keretei között gondolkodnak, de a lelki kommunizmus, amelyről ez a vers tanít, nem csak egy nemzeten belül létezik, hanem egyetemes érvényű. Semmi sem tartozik csupán egy nemzethez vagy egy egyénhez; minden az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdona. Ez ennek a versnek a mondanivalója. Ātmāvāsyam idaṁ viśvam: minden, ami az univerzumban létezik, az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdona. A modern kommunista elméletet és az Egyesült Nemzetek Szövetsége gondolatát is meg lehet reformálni — jobban mondva ki lehet javítani —, ha megértjük, hogy minden az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdona. Az Urat nem az értelmünk teremtette, hanem Ő teremtett bennünket. Ātmāvāsyam idaṁ viśvam. Īśāvāsyam idaṁ sarvam. Ez az egyetemes kommunizmus megoldhatja a világ minden problémáját.
A védikus írásokból meg kell tanulnunk, hogy a test sem az egyéni lélek tulajdona: az egyéni lélek a karmájának megfelelően kapja. Karmaṇā daiva-netreṇa jantur dehopapattaye (SB 3.31.1). A nyolcmillió-négyszázezer különféle testforma nem más, mint megannyi gépezet, amelyet az egyéni lélek kap. Ezt a Bhagavad-gītā (BG 18.61) is megerősíti:
- īśvaraḥ sarva-bhūtānāṁ
- hṛd-deśe ’rjuna tiṣṭhati
- bhrāmayan sarva-bhūtāni
- yantrārūḍhāni māyayā
„Ó, Arjuna! A Legfelsőbb Úr mindenki szívében jelen van. Ő irányítja az élőlények vándorútját, akik az anyagi energia szekerén ülnek.” Az Úr Felsőlélekként mindenki szívében ott van, s figyeli az egyéni lélek vágyait. Olyan kegyes, hogy lehetővé teszi az élőlény számára, hogy teljesülhessenek vágyai az arra alkalmas testekben, melyek nem mások, mint gépek (yantrārūḍhāni māyayā (BG 18.61)). Ezeket a gépeket a külső energia anyagi összetevői hozzák létre, és így az élőlénynek vágyai szerint élvezetben vagy szenvedésben van része. Ezt a Felsőlélek teszi lehetővé.
Minden a Legfelsőbbé, ezért nem szabad mások tulajdonát elvennünk. Megvan bennünk a hajlam arra, hogy számtalan dolgot létrehozzunk. Különösen napjainkra jellemző, hogy felhőkarcolókat emelünk és egyéb anyagi lehetőségeket teremtünk. Tudnunk kell azonban, hogy a felhőkarcolók és gépek alkotóelemeit kizárólag az Istenség Legfelsőbb Személyisége képes létrehozni. Az egész világ csupán az öt anyagi elem kombinációja (tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ). A felhőkarcoló a föld, a víz és a tűz átalakulása. A földet az ember összekeveri vízzel, aztán tűz segítségével téglát éget belőlük, s a felhőkarcoló lényegében egy magas téglaépítmény csupán. A téglákat ugyan egy ember készíti, de a tégla alapanyagait nem. Természetesen azonban az ember, aki a téglát csinálja, elfogadhat fizetést az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől. Ezt írja le ez a vers: tena tyaktena bhuñjīthāḥ. Építhet az ember egy hatalmas felhőkarcolót, ám sem az építész, sem a kereskedő, sem a munkás nem mondhatja, hogy az ő tulajdona. A tulajdonjog azt a személyt illeti, aki fizette az épületet. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége megteremtette a vizet, a földet, a levegőt, a tüzet és az eget, az ember pedig felhasználhatja ezeket, és elfogadhat fizetést (tena tyaktena bhuñjīthāḥ). Nem állíthatja azonban, hogy ő a tulajdonos. Ez a tökéletes kommunizmus. Azt a hajlamunkat, hogy hatalmas házakat építsünk, egyedül arra szabad használnunk, hogy nagy és értékes templomokat emeljünk, ahol beállíthatjuk az Istenség Legfelsőbb Személyisége mūrtiját. Ekkor vágyunk, hogy építsünk, kielégülhet.
Mivel minden az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdona, mindent fel kell ajánlanunk Neki, és csak a prasādát szabad elfogadnunk (tena tyaktena bhuñjīthāḥ). Nem szabad azért harcolnunk egymással, hogy a szükségesnél többet szerezzünk. Ahogy Nārada Yudhiṣṭhira Mahārājának mondta:
- yāvad bhriyeta jaṭharaṁ
- tāvat svatvaṁ hi dehinām
- adhikaṁ yo ’bhimanyeta
- sa steno daṇḍam arhati
„Egy ember annyi vagyont tekinthet a tulajdonának, amennyi ahhoz szükséges, hogy testét és lelkét együtt tartsa. Aki ennél többre vágyik, azt tolvajnak kell tekintenünk, s megérdemli, hogy a természet törvényei megbüntessék.” (SB 7.14.8) Természetesen fenn kell tartanunk magunkat az evéssel, az alvással, a párzással és a védekezéssel (āhāra-nidrā-bhaya-maithuna), de a Legfelsőbb Úr, az Istenség Személyisége ellátja ezekkel a szükségletekkel még a madarakat és a méheket is — miért ne adná meg mindezt az embereknek? Nincs szükség az anyagiak fejlesztésére; minden a rendelkezésünkre áll. Meg kell tehát értenünk, hogy minden Kṛṣṇáé, és ezzel a gondolattal elfogadhatjuk a prasādát. Ha azonban valaki ahhoz nyúl, ami a mások jussa, akkor tolvaj. Nem szabad többet elfogadnunk annál, mint amire valóban szükségünk van. Ezért ha a véletlen folytán sok-sok pénzre teszünk szert, mindig tudnunk kell, hogy ez az Istenség Legfelsőbb Személyisége tulajdona. A Kṛṣṇa-tudatban mindig elegendő pénzt kapunk, de sohasem szabad azt gondolnunk, hogy ez a pénz a miénk. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségéé ez a pénz, és igazságosan szét kell osztani a munkások, a bhakták között. Egyetlen bhaktának sem szabad azt állítania, hogy bármilyen pénz vagy vagyon tulajdonosa. Ha valaki azt hiszi, hogy e hatalmas univerzumban bármi is a tulajdonát képezi, tolvajnak kell tekintenünk, s rászolgált a természet törvényeinek büntetésére. Daivī hy eṣā guṇamayī mama māyā duratyayā (BG 7.14): senki sem játszhatja ki az anyagi természet éberségét, vagy tarthatja előtte titokban a szándékait. Ha az emberi társadalom a törvénnyel ellentétben kijelenti, hogy az univerzum akár részben, akár teljes egészében az emberiség tulajdona, tolvajok társadalmaként átok sújtja majd, és a természet törvényei megbüntetik.