HU/SB 9.13.9
9. VERS
- yasya yogaṁ na vāñchanti
- viyoga-bhaya-kātarāḥ
- bhajanti caraṇāmbhojaṁ
- munayo hari-medhasaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
yasya—a testtel; yogam—kapcsolat; na—nem; vāñchanti—a jñānīk vágynak rá; viyoga-bhaya-kātarāḥ—félve attól, hogy újra el kell hagyni a testet; bhajanti—transzcendentális szerető szolgálatot végeznek; caraṇa-ambhojam—az Úr lótuszlábának; munayaḥ—a nagy szentek; hari-medhasaḥ—akiknek értelme mindig a Hariról, az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről szóló gondolatokba mélyed.
FORDÍTÁS
Nimi Mahārāja folytatta: A māyāvādīk általában azért akarnak megszabadulni attól, hogy újabb anyagi testet kelljen elfogadniuk, mert rettegnek, hogy azt is újra el kell hagyniuk. A bhakták azonban, akiknek értelmét az Úr szolgálata tölti be, nem félnek, sőt arra használják a lehetőséget, melyet ez a test nyújt, hogy transzcendentális szerető szolgálatot végezzenek.
MAGYARÁZAT
Nimi Mahārāja nem akart anyagi testet elfogadni, amely kötöttséget okozott volna. Mivel bhakta volt, olyan testet kívánt, mellyel odaadó szolgálatot végezhet az Úrnak. Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura így énekel:
- janmāobi more icchā yadi tora
- bhakta-gṛhe jani janma ha-u mora
- kīṭa-janma ha-u yathā tuyā dāsa
„Uram! Ha azt kívánod, hogy újra megszülessek és anyagi testbe kerüljek, arra kérlek, tégy meg nekem egy dolgot: engedd meg, hogy szolgád, bhaktád otthonában szülessek meg! Még azt sem bánom akkor, ha olyan jelentéktelen teremtményként kell a világra jönnöm, mint egy bogár.” Śrī Caitanya Mahāprabhu ugyancsak ezt mondta:
- na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ
- kavitāṁ vā jagadīśa kāmaye
- mama janmani janmanīśvare
- bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi
„Ó, univerzum Ura! Nem vágyom anyagi gazdagságra, materialista követőkre, szépséges feleségre vagy virágos szavakkal leírt gyümölcsöző tettekre! Egyedül azt szeretném, ha életről életre önérdek nélkül, odaadóan szolgálhatnálak.” (Śikṣāṣṭaka 4) Amikor az Úr azt mondta, „életről életre” (janmani janmani), nem közönséges születésre gondolt, hanem olyanra, amelynek során képes emlékezni az Úr lótuszlábára. Az ilyen test nagyon jó. A bhakta nem úgy gondolkodik, mint a yogīk és a jñānīk, akik el akarják utasítani az anyagi testet, és eggyé akarnak válni a személytelen Brahman-ragyogással. A bhakta nem szeret erre gondolni. Éppen ellenkezőleg: elfogad bármilyen testet — legyen az anyagi vagy lelki —, mert szolgálni akarja az Urat. Ez a valódi felszabadulás.
Ha valakiben erős a vágy, hogy szolgálja az Urat, akkor nincs oka aggodalomra még akkor sem, ha anyagi testet fogad el, mert a bhakta még egy anyagi testben is felszabadult lélek. Ezt Śrīla Rūpa Gosvāmī is megerősíti:
- īhā yasya harer dāsye
- karmaṇā manasā girā
- nikhilāsv apy avasthāsu
- jīvan-muktaḥ sa ucyate
„Aki testével, elméjével, értelmével és szavaival Kṛṣṇa-tudatosan (azaz más szóval Kṛṣṇa szolgálatában) cselekszik, az már az anyagi világban is felszabadult lélek, annak ellenére, hogy számtalan anyaginak nevezett cselekedetet hajt végre.” Az a vágy, hogy az Urat szolgálja, felszabadult lélekké változtatja az embert minden élethelyzetben, akár lelki, akár anyagi testben van. Lelki testben a bhakta az Úr közvetlen társa lesz, és bár a felületes szemlélő számára úgy tűnhet, hogy anyagi testben van, mégis mindig felszabadult, és ugyanúgy az Úr szolgálatában végzi kötelességeit, mint ahogy Vaikuṇṭhalokán tenné. Nincs különbség. Sādhur jīvo vā maro vā, mondják. Akár él, akár meghalt, a bhakta egyedül az Úr szolgálatával törődik. Tyaktvā dehaṁ punar janma naiti mām eti (BG 4.9). Amikor feladja testét, egyenesen az Úr társa lesz, és szolgálja Őt, noha ugyanezt teszi már anyagi testében is az anyagi világban.
Egy bhakta számára nem létezik fájdalom, öröm vagy anyagi tökéletesség. Valaki erre azt mondhatná, hogy a halál pillanatában még a bhakta is szenved amiatt, hogy el kell hagynia anyagi testét. Ezzel kapcsolatban azonban megemlíthetjük azt a példát, hogy a macska az egeret és a kölykét egyaránt a szájában viszi. Az egér és a kiscica ugyanúgy a macska szájában van, de az egér mást érzékel, mint a macskakölyök. Amikor egy bhakta elhagyja a testét (tyaktvā deham), készen áll, hogy hazatérjen, vissza Istenhez, ezért amit ő érez, az kétségtelenül különbözik attól, mint amit az érzékel, akit Yamarāja visz magával, hogy megbüntesse. Aki az értelmét mindig az Úr szolgálatára rögzíti, az nem fél attól, hogy anyagi testbe kerül, ezzel szemben az abhakta, aki nem szolgálja az Urat, nagyon retteg egy anyagi test elfogadásától vagy a jelenlegi teste elhagyásától. Követnünk kell tehát Caitanya Mahāprabhu utasítását: mama janmani janmanīśvare bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi. Nem számít, hogy anyagi vagy lelki testbe kerülünk; egyetlen vágyunk az legyen, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségét szolgálhassuk.