HU/SB 4.12.18
18. VERS
- bhaktiṁ harau bhagavati pravahann ajasram
- ānanda-bāṣpa-kalayā muhur ardyamānaḥ
- viklidyamāna-hṛdayaḥ pulakācitāṅgo
- nātmānam asmarad asāv iti mukta-liṅgaḥ
SZAVANKÉNTI FORDÍTÁS
bhaktim—odaadó szolgálat; harau—Harinak; bhagavati—az Istenség Legfelsőbb Személyisége; pravahan—állandóan végezve; ajasram—mindig; ānanda—gyönyörteli; bāṣpa-kalayā—patakzó könnyel; muhuḥ—újra és újra; ardyamānaḥ—elárasztva; viklidyamāna—olvadva; hṛdayaḥ—szíve; pulaka—borzongás; ācita—befedett; aṅgaḥ—teste; na—nem; ātmānam—test; asmarat—emlékezett; asau—ő; iti—így; mukta-liṅgaḥ—a finom fizikai testtől megszabadulva.
FORDÍTÁS
Transzcendentális boldogságában szüntelenül patakzott a könny a szeméből, szíve megolvadt, egész teste remegett és borzongott. Az odaadó szolgálat transzában így átalakulva Dhruva Mahārāja teljesen megfeledkezett testi létéről, és azonnal megszabadult az anyagi kötelékektől.
MAGYARÁZAT
Az állandó odaadó szolgálatnak — a hallás, az éneklés, az emlékezés, a mūrti imádat stb. előírt kilenc folyamatának — köszönhetően a bhakta testén különféle jelek mutatkoznak meg. Ezt a nyolc testi elváltozást, amely azt jelzi, hogy a bhakta már felszabadult, aṣṭa-sāttvika-vikārának nevezik. Amikor egy bhakta teljesen megfeledkezik testi létéről, felszabadultnak kell tekinteni. Nincs többé a testbe zárva. Jól szemlélteti ezt az a példa, hogy amikor egy kókuszdió teljesen kiszárad, a kókuszbél a dió belsejében elválik a héj és a külső burok kötelékétől. Ha megrázunk egy száraz kókuszdiót, halljuk, hogy belül a bél többé nem tapad a falhoz vagy a burokhoz. Így van ez abban az esetben is, amikor valaki teljesen elmerül az odaadó szolgálatban: teljesen eltávolodik a két anyagi buroktól, a finom és a durva testtől. Azzal, hogy állandóan odaadó szolgálatot végzett, Dhruva Mahārāja valójában eljutott az életnek erre a szintjére. Már korábban is mahā-bhāgavataként jellemeztük, hiszen ha valaki nem válik mahā-bhāgavatává, vagyis első osztályú tiszta bhaktává, akkor ezek a jelek nem mutatkoznak meg rajta. Az Úr Caitanya minden ilyen szimptómát megnyilvánított, és Haridāsa Ṭhākurának, valamint és sok más tiszta bhaktának a testén szintén láthatóak voltak ezek a jelek. Senkinek sem szabad tettetni e szimptóṁákat — amikor az ember valóban fejlett, maguktól megnyilvánulnak a testén, s ekkor tudhatjuk, hogy a bhakta megszabadult az anyagtól. A felszabadulás útja természetesen az odaadó szolgálat kezdetétől nyitva áll, ahogyan a fáról leszedett kókuszdió is azonnal elkezd száradni — csak időre van szükség ahhoz, hogy a bél elváljon a héjtól.
Ebben a versben fontos a mukta-liṅgaḥ szó. Mukta azt jelenti: „megszabadult”, míg a liṅga jelentése „finom fizikai test”. Amikor valaki meghal, elhagyja a durva fizikai testét, de az elme, az értelem és az ego alkotta finom teste egy új testbe viszi őt. Jelenlegi testében az elme fejlődése révén ugyanez a finom test viszi őt tovább az élet egyik szintjéről a másikra (például a gyermekkorból a kamaszkorba). A csecsemő elmeállapota különbözik a gyermekétől, a gyermeké az ifjúétól és a fiatalé az idősétől. A halál idején a test cseréje a finom test miatt történik: az elme, az értelem és az ego az egyik durva testből a másikba viszi a lelket. Ezt nevezik lélekvándorlásnak. Van azonban egy másik állapot is, amikor az ember még a finom testtől is megválik. Ekkor az élőlény teljesen felkészült és alkalmassá vált arra, hogy belépjen a transzcendentális vagy lelki világba.
Śrī Dhruva Mahārāja testi jellemzőinek leírásából kiderül, hogy tökéletesen készen állt arra, hogy a lelki világba kerüljön. Nap mint nap tapasztalhatjuk, mi a különbség a finom és a durva test között. Amikor álmodunk, a durva test egy ágyon fekszik, miközben a finom test a lelket, az élőlényt egy másik atmoszférába viszi. Mivel azonban a durva testnek tovább kell élnie, a finom test visszatér, és elfoglalja helyét a jelenlegi durva testben. Az embernek tehát meg kell szabadulnia a finom testtől is. Ezt a szabadságot nevezik mukta-liṅgának.