HU/SB 3.14: Diti alkonyatkor teherbe esik

Śrīmad-Bhāgavatam - Harmadik Ének - TIZENNEGYEDIK FEJEZET: Diti alkonyatkor teherbe esik


3.14.1. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Vidura, aki fogadalmat tett, végighallgatta a nagy bölcs, Maitreya szavait az Úr Varāha inkarnációjáról, majd összetett kézzel könyörögni kezdett neki, hogy kegyesen beszéljen még az Úr transzcendentális cselekedeteiről, mert [ő, Vidura] még nem volt elégedett.

3.14.2. vers: Śrī Vidura így szólt: Ó, bölcsek vezére! A tanítványi láncolaton keresztül megtudtam, hogy az áldozatoknak ugyanez a formája, az Istenség Személyisége [az Úr Vadkan] pusztította el Hiraṇyākṣát, az első démont.

3.14.3. vers: Ó, brāhmaṇa! Mi volt az oka, hogy harc tört ki a démonkirály és az Úr Vadkan között, miközben az Úr kedvtelésének hódolva felemelte a Földet?

3.14.4. vers: Elmémet kíváncsiság kerítette hatalmába, ezért nem tesz elégedetté, ha csak az Úr megjelenésének történetét hallom. Kérlek, mondj még többet a hűséges bhaktának!

3.14.5. vers: A nagy bölcs, Maitreya így szólt: Ó, harcos! A kérdés, amit feltettél, bhaktához illő, mert az Istenség Személyiségének inkarnációjára vonatkozik. Ő az, aki megszabadítja a születés és halál láncaitól mindazokat, akikre máskülönben halál vár.

3.14.6. vers: Amikor Uttānapāda király fia [Dhruva] hallotta ezeket a történeteket a bölcstől [Nāradától], megvilágosodott az Istenség Személyiségét illetően, s lábait a halál fejére helyezve, eljutott az Úr hajlékára.

3.14.7. vers: Az Úr Vadkan és Hiraṇyākṣa démon közötti harc történetét hosszú-hosszú évekkel ezelőtt hallottam, amikor a legfőbb félisten, Brahmā mesélte el azt a többi félisten kérésére.

3.14.8. vers: Ditit, Dakṣa leányát érzéki vágyak kínozták. Könyörögni kezdett férjének, Kaśyapának, Marīci fiának, hogy este háljon vele és nemzzen neki egy gyermeket.

3.14.9. vers: A nap lemenőben volt. A bölcs, miután elvégezte felajánlását az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Viṣṇunak, akinek nyelve az áldozati tűz, transzba merülve ült.

3.14.10. vers: Itt történt, hogy a gyönyörű Diti előadta vágyát: Ó, nagy tudású! Kāmadeva megragadta nyilait, és úgy sújt le rám hatalmas erővel, ahogy az őrült elefánt támad a banánfára.

3.14.11. vers: Légy kedves hát hozzám, és add teljes kegyed! Fiakra vágyom, s többi feleséged gazdagságának látványa szenvedéssel tölt el. Ha megteszed, boldog leszel.

3.14.12. vers: A világban egy nőt férje áldása miatt tartanak tiszteletben, és egy olyan férjet, mint te, az tesz híressé, hogy gyermekei vannak, hiszen a te dolgod az élőlények szaporítása.

3.14.13. vers: Hajdanán apánk, Dakṣa, a leggazdagabb, aki nagyon szerette leányait, egyenként megkérdezett minket, kit választanánk férjünknek.

3.14.14. vers: Jólelkű atyánk, Dakṣa, szándékainkat ismerve átadott minket, tizenhárom leányát neked, s azóta mindannyian hűségesek vagyunk hozzád.

3.14.15. vers: Ó, lótuszszemű! Kegyesen áldj meg, s teljesítsd vágyamat! Ha egy szenvedő egy nagy személyiséghez fordul, nem szabad, hogy hiába könyörögjön.

3.14.16. vers: Ó, hős [Vidura]! Ditit, akit szánalomra méltóan kéj szennyezett be, s emiatt sokat beszélt, Marīci fia illendő szavaival megbékítette.

3.14.17. vers: Ó, szenvedő! Azonnal teljesítem vágyad, bármi legyen is az; mert ki a felszabadulás három tökéletességének forrása, ha nem te?

3.14.18. vers: Ahogyan az ember képes átszelni az óceánt egy tengerjáró hajóval, úgy a veszélyes anyagi óceánon is átkelhet, ha feleségével él.

3.14.19. vers: Ó, tiszteletre méltó! Egy feleség olyan segítőkész, hogy őt nevezik a férfi teste jobbik felének, hiszen minden áldásos cselekedetben osztozik férjével. Egy férfi aggodalom nélkül élhet, minden felelősséget a feleségére bízva.

3.14.20. vers: Ahogy egy erőd parancsnoka könnyedén legyőzi a rátámadó fosztogatókat, úgy ha menedéket keres egy feleségnél, bárki győzelmet arathat az érzékek felett, melyek a többi társadalmi rendben legyőzhetetlenek.

3.14.21. vers: Ó, otthonom királynője! Én nem vagyok arra képes, hogy úgy cselekedjem, ahogyan te, és viszonozni sem tudom azt, amit tettél, még ha egész életemben vagy akár halálom után küzdök érte, akkor sem. Még azok számára is lehetetlen, hogy visszafizessék, amit tettél, akik csodálják tulajdonságaidat.

3.14.22. vers: Bár lehetetlen meghálálnom, amit adsz, azonnal kielégítem szexuális vágyadat, hogy gyermeked lehessen. Ám várnod kell néhány pillanatot, hogy mások ne tehessenek nekem szemrehányást.

3.14.23. vers: Ez az időpont a lehető legkedvezőtlenebb, mert ilyenkor válnak láthatóvá a rémisztő külsejű szellemek és a szellemek urának állandó társai.

3.14.24. vers: Ilyenkor jár bikájának hátán az Úr Śiva, a szellemek királya, a szellemek társaságában, akik követik őt, hogy gondoskodjon róluk.

3.14.25. vers: Az Úr Śiva teste piros árnyalatú és hibátlan, ám hamu fedi. Haját az égő krematórium forgószelének pora borítja. Ő férjed öccse, aki három szemével lát.

3.14.26. vers: Az Úr Śiva senkit sem tekint rokonának, még sincs olyan, aki ne állna kapcsolatban vele. Senkit sem tekint nagyon kedvesnek vagy nagyon visszataszítónak. Nagy tisztelettel imádjuk ételmaradékát, s fogadalmat teszünk, hogy elfogyasztjuk, amit Ő meghagy.

3.14.27. vers: Bár az anyagi világban senki sem egyenlő az Úr Śivával és senki sem hatalmasabb nála, s bár feddhetetlen jellemét nagy lelkek követik, hogy elpusztítsák a tudatlanság tengerét, ő mégis olyan marad, mintha egy ördögi lélek lenne, hogy felszabadítsa az Úr minden bhaktáját.

3.14.28. vers: A szerencsétlen, tudatlan emberek, akik nem tudják, hogy saját önvalójába merül, nevetnek rajta. Ezek az ostobák azzal törődnek csupán, hogy ruhákkal, díszekkel, virágfüzérekkel és balzsamokkal lássák el s így fenntartsák a testet, ami a kutyák eledele.

3.14.29. vers: A félistenek, mint Brahmā, szintén követik az általa megfigyelt vallási rítusokat. Ő irányítja az anyagi energiát, ami az anyagi világ teremtését előidézte. Kiváló jellem, s ördögi tulajdonságait csak színleli.

3.14.30. vers: Maitreya így szólt: Férje mindent elmondott hát Ditinek, őt azonban Kāmadeva a nemi elégedettség megszerzésére sarkallta. Úgy ragadta meg a nagy brāhmaṇa-bölcs ruháját, mint egy szégyentelen prostituált.

3.14.31. vers: Feleségének szándékát megértve arra kényszerült, hogy elkövesse a tiltott tettet, s miután hódolatát ajánlotta az imádatra méltó sorsnak, feleségével egy elhagyatott helyre vonult, hogy vele háljon.

3.14.32. vers: Ezek után a brāhmaṇa megfürdött, majd az örök ragyogáson meditálva, transzba merülve fegyelmezte beszédét. Ajkai között a szent Gāyatrī mantrát mormolta.

3.14.33. vers: Ó, Bharata család sarja! Diti ezek után bűnös tette miatt szégyenkezve, lehajtott fejjel közelebb lépett férjéhez, s így szólt:

3.14.34. vers: A gyönyörű Diti így szólt: Kedves brāhmaṇám! Kérlek, tégy róla, hogy az Úr Śiva, minden élőlény ura, ne ölje meg magzatomat, amiért ilyen súlyos sértést követtem el ellene!

3.14.35. vers: Hadd ajánljam hódolatomat a dühös Úr Śivának, a bősz, kiváló félistennek, minden anyagi vágy teljesítőjének! Ő az, aki végtelenül áldásos és megbocsátó, ám haragja azonnal büntetésre késztetheti.

3.14.36. vers: Bár elégedett lenne velünk, hiszen a sógorom Ő, Satī húgom férje, s egyben minden nő imádott ura! Ő minden fenség megtestesítője, s kegyében részesíti a nőket, akiknek még a barbár vadászok is megbocsátanak.

3.14.37. vers: Maitreya így szólt: A nagy bölcs, Kaśyapa megszólította feleségét, aki remegett félelmében, hogy férjét megsértette. [Diti] megértette, hogy férjét eltérítette kötelességétől, az esti imák felajánlásától, mégis arra vágyott, hogy gyermeke jól éljen ebben a világban.

3.14.38. vers: A bölcs Kaśyapa így szólt: Mivel elmédet szennyeződés fedte be, s az időpont tisztátalannak számított, s mivel nem törődtél utasításaimmal, és semmibe vetted a félisteneket, minden kedvezőtlen volt.

3.14.39. vers: Ó, te rátarti, két hitvány fiút hozol majd világra bűnös méhedből! Szerencsétlen asszony! Örökös jajveszékelés vár miattuk mindhárom világra.

3.14.40. vers: Szegény, ártatlan élőlényeket ölnek majd meg, kínozni fogják a nőket, és feldühítik a nagy lelkeket.

3.14.41. vers: Az univerzum Ura, az Istenség Legfelsőbb Személyisége    –    minden élőlény jóakarója    –    akkor alászáll, s elpusztítja őket, ahogyan Indra zúzza szét a hegyeket mennykőcsapásaival.

3.14.42. vers: Diti így szólt: Milyen nagyszerű, hogy fiaim az Istenség Személyiségének keze által halnak majd meg, aki nagylelkűen megöli őket Sudarśana-fegyverével! Ó, férjem! Azt kívánom, hogy ne a brāhmaṇa-bhakták dühe pusztítsa el őket.

3.14.43. vers: Azt, akit egy brāhmaṇa elítél, vagy aki mindig félelmet kelt más élőlényekben, nem kedvelik sem azok, akik már a pokolban vannak, sem azok, akik ugyanabba a fajba tartoznak, amelyben megszületett.

3.14.44-45. vers: A nagy tudású Kaśyapa így szólt: Sajnálkozásodnak, bűnbánatodnak, helyes megfontolásodnak, az Istenség Legfelsőbb Személyiségébe vetett rendíthetetlen hitednek, valamint az Úr Śiva iránti és irántam érzett csodálatodnak köszönhetően fiad [Hiraṇyakaśipu] egyik fia [Prahlāda] az Úr igaz bhaktája lesz, s híre éppúgy elterjed majd, mint az Istenség Személyiségéé.

3.14.46. vers: A szentek, hogy nyomdokaiba lépjenek, megpróbálják majd elsajátítani jellemét s megszabadulni a rosszindulattól, mint ahogy a tisztító folyamatok által a rossz minőségű arany is jobbá tehető.

3.14.47. vers: Mindenkinek örömet okoz majd, mert az Istenség Személyisége, az univerzum legfelsőbb irányítója mindig elégedett azzal a bhaktával, aki nem vágyik semmi másra Rajta kívül.

3.14.48. vers: Az Úr e legkiválóbb bhaktája rendkívüli értelemmel és befolyással rendelkezik majd, s a nagy lelkek közül ő lesz a legnagyobb. Érett odaadó szolgálatának köszönhetően bizonyosan a transzcendentális eksztázis állapotába kerül majd, és miután elhagyta az anyagi világot, a lelki világba jut.

3.14.49. vers: Minden jó tulajdonság erényes tárháza lesz. Mások boldogsága derűssé és boldoggá teszi majd, míg szenvedésük fájdalmat okoz neki, s nem lesz ellensége. Az egész univerzumban véget vet a jajveszékelésnek, mint a kellemes hold a nyári nap után.

3.14.50. vers: Unokád, kívül és belül egyaránt látni fogja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, kinek felesége a csodálatos szerencse istennője. Az Úr képes felölteni azt a formát, amelyre a bhakta vágyik, s arcát mindig gyönyörű fülbevalók díszítik.

3.14.51. vers: A bölcs Maitreya így szólt: Amikor Diti hallotta, hogy unokája nagy bhakta lesz, s hogy fiait Kṛṣṇa fogja elpusztítani, elméjét elégedettség töltötte el.