HU/SB 7.1: A Legfelsőbb Úr sohasem részrehajló

Revision as of 21:26, 17 September 2020 by Vanibot (talk | contribs) (Vanibot #0019: LinkReviser - Revise links, localize and redirect them to the de facto address)
(diff) ← Older revision | Latest revision (diff) | Newer revision → (diff)
Śrīmad-Bhāgavatam - Hetedik Ének - ELSŐ FEJEZET: A Legfelsőbb Úr sohasem részrehajló


7.1.1. vers: Parīkṣit király így kérdezett: Kedves brāhmaṇám! Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu mindenki jóakarója, ezért mindenkivel egyformán bánik, és mindenkihez nagyon kedves. Hogyan lett hát részrehajló Indra kedvéért, akár egy közönséges ember, és hogyan történhetett, hogy ezért elpusztította Indra ellenségeit? Hogyan kedvelheti az, aki mindenkivel egyenlően bánik, az egyik embert, miközben egy másikat az ellenségének tekint?

7.1.2. vers: Az Úr Viṣṇu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége minden gyönyör kútfeje. Mi haszna származhatna hát abból, hogy a félistenek oldalára áll? Milyen érdeke fűződhetne ehhez? Az Úr transzcendentális; miért kellene hát félnie az asuráktól, és hogyan lehet, hogy irigy rájuk?

7.1.3. vers: Ó, végtelenül szerencsés és bölcs brāhmaṇa! Súlyos kétség támadt bennem azzal kapcsolatban, vajon Nārāyaṇa részrehajló-e vagy semleges. Kegyesen oszlasd el aggályaimat, s bizonyítsd be nekem, hogy Nārāyaṇa mindig semleges, és mindenkivel egyenlően bánik!

7.1.4-5. vers: A nagy bölcs, Śukadeva Gosvāmī így szólt: Kedves királyom, kiváló kérdést tettél fel nekem! Azok a beszélgetések, melyek az Úr cselekedeteiről szólnak, s amelyek bhaktái dicsőségét is leírják, nagy örömet okoznak a bhaktáknak. E csodálatos történetek az anyagi életmód minden gyötrelmét enyhíteni tudják. Éppen ezért az olyan kiváló bölcsek, mint Nārada, mindig a Śrīmad-Bhāgavatamról beszélnek, mert ez lehetőséget nyújt az embernek, hogy halljon az Úr csodálatos cselekedeteiről, s elismételhesse őket. Hadd ajánljam hát tiszteletteljes hódolatomat Śrīla Vyāsadevának, s aztán hadd kezdjek bele az Úr Hari tetteinek elbeszélésébe!

7.1.6. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu mindig transzcendentálisan az anyagi tulajdonságok fölött áll, ezért nirguṇának, azaz tulajdonságok nélkülinek hívják. Mivel megszületetlen, nem rendelkezik anyagi testtel, amely arra kényszerülne, hogy ragaszkodás és gyűlölet kerítse hatalmába. Noha az Úr mindig az anyagi létezés fölött áll, lelki energiáján keresztül közönséges földi halandóként jelent meg, s látszólag úgy cselekedett, valamint úgy tett eleget kötelességeinek és kötelezettségeinek, akár egy feltételekhez kötött lélek.

7.1.7. vers: Kedves Parīkṣit királyom! Az anyagi kötőerők     —    a sattva-guṇa, a rajo-guṇa és a tamo-guṇa     —    mind az anyagi világhoz tartoznak, s az Istenség Legfelsőbb Személyiségének még a közelébe sem kerülhetnek. Ez a három guṇa nem képes úgy működni, hogy hatásuk egyidejűleg fokozódjon és csökkenjen.

7.1.8. vers: Amikor a jóság kötőereje kerül fölénybe, ez a kötőerő, mellyel a Legfelsőbb Úr itatja át és tölti fel őket, a bölcsek és a félistenek virágzását segíti. Amikor a szenvedély kötőereje az uralkodó, a démonok virágkora köszönt be, s amikor a tudatlanság válik szembetűnővé, a yakṣák és a rākṣasák élik boldogan világukat. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége jelen van mindenki szívében, és segíti a sattva-guṇa, a rajo-guṇa és a tamo-guṇa visszahatásait.

7.1.9. vers: A mindent átható Istenség Személyisége ott van minden élőlény szívében, s a tapasztalt gondolkodó észlelni tudja, hogyan van jelen akár parányi, akár nagy mértékben. Ahogyan az ember képes megérteni, hogy mennyi tűz van a fában, mennyi víz van egy korsóban, és mennyi űr van egy edényben, úgy egy másik élőlény odaadó cselekedetei láttán azt is tudhatja, hogy az démon-e vagy félisten. A bölcs az emberek tetteiből megértheti, milyen mértékben részesíti őket kegyében a Legfelsőbb Úr.

7.1.10. vers: Amikor az Istenség Legfelsőbb Személyisége megteremti a különféle testeket, s minden egyes élőlénynek jelleme és gyümölcsöző tettei alapján felkínál egy bizonyos testet, az Úr életre kelti az anyagi természet valamennyi kötőerejét    —    a sattva-guṇát, a rajo-guṇát és a tamo-guṇát. Ezután Felsőlélekként belép minden egyes testbe, és befolyásolja a teremtés, a fenntartás és a megsemmisítés kötőerőit, a sattva-guṇát a fenntartáshoz, a rajo-guṇát a teremtéshez, a tamo-guṇát pedig a megsemmisítéshez felhasználva.

7.1.11. vers: Ó, nagy király! Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, az anyagi és a lelki energia irányítója, aki kétségtelenül az egész kozmosz teremtője, létrehozza az időtényezőt, hogy az anyagi energia és az élőlények cselekedhessenek az idő korlátain belül. Az Istenség Személyisége ezért sohasem áll az időtényező vagy az anyagi energia irányítása alatt.

7.1.12. vers: Ó, király, ez az időtényező a sattva-guṇát erősíti. Ezért aztán bár a Legfelsőbb Úr az irányító, a félistenek pártját fogja, akik leginkább a sattva-guṇa hatása alatt állnak. Ilyenkor a démonok, akikre a tamo-guṇa hat, elpusztulnak. A Legfelsőbb Úr az, aki arra készteti az időtényezőt, hogy különféle módokon működjön, Ő azonban sohasem részrehajló. Cselekedetei dicsőségesek, ezért Uruśravānak nevezik Őt.

7.1.13. vers: Ó, király! Hajdanán, amikor Yudhiṣṭhira Mahārāja bemutatta a Rājasūya áldozatot, kérdésére Nārada, a nagy bölcs megtörtént eseményeket elevenített fel, amelyek megmutatták, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége mindig mentes a részrehajlástól, még akkor is, amikor elpusztítja a démonokat. Mindezt egy szemléletes példával illusztrálta.

7.1.14-15. vers: Ó, király! A Rājasūya áldozatnál Yudhiṣṭhira Mahārāja, Pāṇḍu Mahārāja fia saját szemével látta, ahogy Śiśupāla a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa testébe merült. Döbbenetében Nāradától, a nagy bölcstől, aki szintén ott ült, megkérdezte ennek az okát. Kérdését az összes jelen lévő bölcs hallotta.

7.1.16. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja így szólt: Milyen csodálatos, hogy Śiśupāla, a démon az Istenség Legfelsőbb Személyisége testébe merült, annak ellenére, hogy hihetetlenül irigy volt! Ezt a sāyujya-muktit még a kiváló transzcendentalisták sem érhetik el. Hogyan tehetett szert rá akkor az Úr ellensége?

7.1.17. vers: Ó, nagy bölcs! Mindannyian nagyon szeretnénk tudni, mi volt az oka, hogy az Úr ilyen kegyes volt! Hallottam, hogy hajdanán egy Vena nevű király gyalázta az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, ezért a brāhmaṇák arra kényszerítették, hogy a pokolba menjen. Śiśupālát is a pokolba kellett volna küldeni! Hogyan történhetett, hogy mégis az Úr létébe merült?

7.1.18. vers: Śiśupāla, Damaghoṣa legbűnösebb fia kora gyermekkorától kezdve, amikor még nem is tudott igazán beszélni, az Urat gyalázta, és haláláig irigy volt Śrī Kṛṣṇára. Fivére, Dantavakra ugyanilyen volt.

7.1.19. vers: Ez a két ember    —    Śiśupāla és Dantavakra    —    örökké az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, az Úr Viṣṇut [Kṛṣṇát], a Legfelsőbb Brahmant gyalázta, mégis mind a ketten egészségesek voltak. Nyelvüket nem támadta meg a fehér lepra, és nem kerültek a pokoli élet legsötétebb régiójába sem. Ez kétségkívül nagyon megdöbbentő számunkra.

7.1.20. vers: Hogyan hatolhatott oly könnyedén Śiśupāla és Dantavakra a sok-sok kiválóság jelenlétében Kṛṣṇa testébe, akinek természetét olyan nehéz elérni?

7.1.21. vers: Ez az eset kétségtelenül rendkívül csodálatos, olyannyira, hogy még értelmemet is megzavarta, ahogyan a gyertya lángját zavarja meg a szélfuvallat. Ó, Nārada Muni, te mindent tudsz! Légy kegyes, és áruld el e csodálatos esemény okát!

7.1.22. vers: Śrī Śukadeva Gosvāmī így szólt: Nārada Muni, a mindentudó, leghatalmasabb lelki tanítómester Yudhiṣṭhira Mahārāja kérdése hallatán nagyon elégedett volt, s a yajña valamennyi résztvevőjének jelenlétében így válaszolt:

7.1.23. vers: Śrī Nāradajī, a nagy bölcs így szólt: Ó, király, a gyalázást és a dicsőítést, a szidalmazást és a tiszteletet csak a tudatlanság következtében tapasztaljuk. Az Úr a feltételekhez kötött lélek testét arra tervezte, hogy az anyagi világban a külső energiának köszönhetően szenvedést okozzon.

7.1.24. vers: Kedves királyom! A feltételekhez kötött lélek testi életfelfogásában a testét tartja önvalójának, és minden mást, ami a testével kapcsolatban áll, a sajátjának tekint. Amiatt, hogy téves életfelfogással rendelkezik, olyan kettősségeket kénytelen elviselni, mint a dicsőítés és a szidalmazás.

7.1.25. vers: A feltételekhez kötött lélek testi életfelfogása következtében azt gondolja, hogy amikor a test megsemmisül, az élőlénynek is vége. Az Úr Viṣṇu, az Istenség Legfelsőbb Személyisége a legfelsőbb irányító, minden élőlény Felsőlelke. Nem rendelkezik anyagi testtel, ezért nem rendelkezik az „én és enyém” téves felfogásával sem. Helytelen tehát azt hinni, hogy örömet vagy fájdalmat érez, amikor gyalázzák vagy imákkal fordulnak Hozzá    —    Ő sohasem érez így. Neki tehát nincsenek ellenségei vagy barátai. Amikor megbünteti a démonokat, azzal az ő javukat szolgálja, s amikor elfogadja a bhakták imáját, az nekik válik az áldásukra. Sem az imák, sem a becsmérlő szavak nem befolyásolják.

7.1.26. vers: Ha a feltételekhez kötött lélek akár ellenségesen, akár odaadóan szolgálva, akár a félelem, a ragaszkodás vagy a kéjes vágyak miatt    —    mindezek vagy csupán az egyik miatt    —    az elméjét valahogyan az Úrra irányítja, az eredmény ugyanaz lesz, mert az Úrra gyönyörteli helyzeténél fogva soha sincs hatással az ellenséges vagy a baráti érzés.

7.1.27. vers: Nārada Muni így folytatta: Az odaadó szolgálattal az ember nem tud olyan mélyen az Istenség Legfelsőbb Személyiségére gondolni, mint akkor, amikor az ellenségének tekinti Őt. Ez a véleményem.

7.1.28-29. vers: A féreg, amelyet a méh a falban lévő lyukba zár, félelmében és ellenséges érzelmei miatt mindig a méhre gondol, és később csupán azért, mert mindig rá gondol, méh lesz belőle. Ugyanígy ha a feltételekhez kötött lelkek valahogyan Kṛṣṇára gondolnak, aki sac-cid-ānanda-vigraha, megszabadulnak a bűneiktől. Akár imádandó Urukként, akár ellenségükként gondolnak Rá, amiatt, hogy állandóan Ő jár a fejükben, visszanyerik lelki testüket.

7.1.30. vers: Sok-sok ember érte már el a felszabadulást pusztán azzal, hogy nagy figyelemmel Kṛṣṇára gondolt, és megvált bűnös tetteitől. E nagy figyelemnek lehet az oka kéjes vágy, ellenséges érzelem, félelem, ragaszkodás vagy odaadó szolgálat. Most elmondom, hogyan nyeri el valaki Kṛṣṇa kegyét pusztán azzal, hogy az elméjét Rá irányítja.

7.1.31. vers: Kedves Yudhiṣṭhira királyom! A gopīk érzéki vágyaik miatt, Kaṁsa a félelme miatt, Śiśupāla és a többi király az irigysége miatt, a Yaduk a Kṛṣṇához fűződő rokoni kapcsolatuk miatt, ti, Pāṇḍavák a Kṛṣṇa iránti nagy szeretetetek miatt, mi, közönséges bhakták pedig az odaadó szolgálatunk miatt nyertük el Kṛṣṇa kegyét.

7.1.32. vers: Bármilyen utat válasszon, az embernek nagyon komolyan Kṛṣṇa formáján kell elmélkednie, s akkor az öt említett folyamat egyikének segítségével hazatérhet, vissza Istenhez. Az olyan ateisták azonban, mint Vena király, akik az öt módszer közül egyikkel sem tudnak Kṛṣṇa formájára gondolni, nem szabadulhatnak fel. Ezért akár barátsággal, akár ellenségesen, az embernek valahogyan mindig Kṛṣṇára kell gondolnia.

7.1.33. vers: Nārada Muni így folytatta: Ó, Pāṇḍavák legkiválóbbja! Két unokafivéred, Śiśupāla és Dantavakra, anyai nagynénéd fiai hajdanán az Úr Viṣṇu társai voltak, de mivel a brāhmaṇák megátkozták őket, Vaikuṇṭháról az anyagi világba estek.

7.1.34. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja így kérdezett: Miféle hatalmas átok ülhet még a felszabadult viṣṇu-bhaktákon is, és ki az, aki képes átokkal sújtani még az Úr társait is? Lehetetlen, hogy az Úr tiszta bhaktái ismét az anyagi világba kerüljenek. Ezt nem tudom elhinni!

7.1.35. vers: Vaikuṇṭha lakóinak teste teljesen lelki, és semmi közük az anyagi testhez, érzékekhez vagy életlevegőhöz. Kérlek, magyarázd hát el, hogyan sújthatta az Istenség Személyisége társait az az átok, hogy anyagi testben szálljanak alá, mint a közönséges halandók!

7.1.36. vers: Nārada, a nagy szent így szólt: Egyszer, amikor az Úr Brahmā négy fia, Sanaka, Sanandana, Sanātana és Sanat-kumāra a három világot járták, útjuk során véletlenül Viṣṇulokára érkeztek.

7.1.37. vers: Noha ez a négy nagy bölcs idősebb volt Brahmā többi fiánál, még Marīcinél is, öt-hat éves meztelen kisfiúknak látszottak. Amikor a két kapuőr, Jaya és Vijaya látták, hogy szeretnének bemenni Vaikuṇṭhára, közönséges gyermekeknek vélték őket, s az útjukat állták.

7.1.38. vers: Amikor a kapuőrök, Jaya és Vijaya Sanandana és a többi nagy bölcs útjába álltak, azok rettentő dühükben megátkozták őket. „Ostoba kapuőrök!    —    mondták nekik.    —    Titeket a szenvedély és a tudatlanság anyagi kötőerői mozgatnak, s ezért nem vagytok méltók arra, hogy Madhudviṣa lótuszlábainak oltalmában éljetek, ami mentes ezektől a kötőerőktől. Jobb, ha most nyomban az anyagi világba mentek, és megszülettek a legbűnösebb asurák családjában!”

7.1.39. vers: Miközben a bölcsek átka miatt Jaya és Vijaya az anyagi világ felé tartottak, ugyanezek a bölcsek, akik oly kegyesek voltak hozzájuk, így szóltak: „Ó, kapuőrök! Három élet után, amikor az átok lejár, újra visszatérhettek posztotokba a Vaikuṇṭhán.”

7.1.40. vers: Az Úr e két társa, Jaya és Vijaya később alászálltak az anyagi világba, s Diti két fiaként születtek meg. Hiraṇyakaśipu volt az idősebb, Hiraṇyākṣa pedig a fiatalabb. A Daityák és a Dānavák [a démonok fajai] nagyon tisztelték őket.

7.1.41. vers: Az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Hari Nṛsiṁhadevaként megjelenve megölte Hiraṇyakaśiput. Amikor az Úr megmentette a Föld bolygót, amely a Garbhodaka-óceánba zuhant, Hiraṇyākṣa megpróbált az útjába állni, ám az Úr mint Varāha elpusztította őt.

7.1.42. vers: Hiraṇyakaśipu meg akarta ölni fiát, Prahlādát, aki az Úr Viṣṇu nagy bhaktája volt, s ezért a legkülönfélébb kínzásoknak vetette alá.

7.1.43. vers: Az Úr, minden élőlény Felsőlelke józan, békés, és mindenkivel egyformán bánik. Prahlādát, a nagy bhaktát az Úr energiája védelmezte, ezért Hiraṇyakaśipu nem tudta megölni, noha számtalan módon próbálkozott.

7.1.44. vers: Ezután ugyanez a Jaya és Vijaya, az Úr Viṣṇu két ajtónállója Rāvaṇaként és Kumbhakarṇaként, Viśravā két fiaként született meg Keśinī méhéből, hogy elviselhetetlen gyötrelmet okozzon minden embernek az univerzumban.

7.1.45. vers: Nārada Muni így folytatta: Kedves királyom! Hogy megszabadítsa Jayát és Vijayát a brāhmaṇák átkától, megjelent az Úr Rāmacandra, s elpusztította Rāvaṇát és Kumbhakarṇát. Jobb azonban, ha az Úr Rāmacandra tetteinek történetét magától Mārkaṇḍeyától hallod!

7.1.46. vers: Harmadik életükben ugyanaz a Jaya és Vijaya kṣatriyák családjában jelentek meg, unokatestvéreidként, nagynénéd fiaiként. Mivel az Úr Kṛṣṇa lesújtott rájuk korongjával, bűneik visszahatásai mind megsemmisültek, s most megszabadultak az átoktól.

7.1.47. vers: Az Úr Viṣṇu e két társa    —    Jaya és Vijaya    —    nagyon hosszú ideig ellenségként tekintett az Úrra. Mivel azonban így mindig Kṛṣṇára gondoltak, hazatértek, vissza Istenhez, s így ismét elnyerték oltalmát.

7.1.48. vers: Yudhiṣṭhira Mahārāja így kérdezett: Ó, uram, Nārada Muni! Miért ébredt ilyen gyűlölet Hiraṇyakaśipuban szeretett fia, Prahlāda Mahārāja iránt? Hogyan lett Prahlāda Mahārāja az Úr Kṛṣṇa ilyen kiváló bhaktája? Kérlek, mondd el nekem mindezt!