HU/SB 9.7: Mandhata király leszármazottjai

Śrīmad-Bhāgavatam - Kilencedik Ének - HETEDIK FEJEZET: Māndhātā király leszármazottjai


9.7.1. vers: Śukadeva Gosvāmī így szólt: Māndhātā fiai közül a legkiválóbb az Ambarīṣa néven híres fiúgyermek volt. Ambarīṣát nagyatyja, Yuvanāśva a fiának fogadta el. Ambarīṣa fia Yauvanāśva volt, Yauvanāśva fia pedig Hārīta. Māndhātā dinasztiájában Ambarīṣa, Hārīta és Yauvanāśva voltak kiemelkedőek.

9.7.2. vers: Kígyófivérei Narmadāt Purukutsának adták. Vāsuki utasítására Narmadā Purukutsát az univerzum alsóbb régiójába vitte.

9.7.3. vers: Ott, Rasātalán, az univerzum alsó részén Purukutsa az Úr Viṣṇu felhatalmazásával képes volt elpusztítani az összes gandharvát, akik rászolgáltak a halálra. Purukutsa azt az áldást kapta a kígyóktól, hogy aki visszaemlékszik arra a történetre, hogyan vitte őt Narmadā az univerzum alsó részébe, az biztos védelmet élvez a kígyók támadásától.

9.7.4. vers: Purukutsa fia Trasaddasyu volt, aki Anaraṇya apja lett. Anaraṇya fia Haryaśva, Prāruṇa apja volt, Prāruṇa pedig Tribandhana apja.

9.7.5-6. vers: Tribandhana fia Satyavrata volt, aki Triśaṅku néven vált híressé. Mivel elrabolta egy brāhmaṇa leányát, éppen a leány esküvőjén, Triśankut az apja megátkozta, hogy legyen belőle caṇḍāla, egy śūdránál is alacsonyabb rendű ember. Viśvāmitra hatalmának köszönhetően aztán Triśanku a felsőbb bolygórendszerbe, a mennyei bolygókra ment anyagi testében, de a félistenek erejének hatására újra visszaesett. Viśvāmitra hatalmának köszönhetően azonban mégsem esett le teljesen: még ma is látható, amint fejjel lefelé lóg a levegőben.

9.7.7. vers: Triśaṅku fia Hariścandra volt. Hariścandra miatt viszály kezdődött Viśvāmitra és Vasiṣṭha között, akik madarakká változva sok éven át harcoltak egymással.

9.7.8. vers: Hariścandrának nem volt fia, s ez végtelenül boldogtalanná tette. Nārada tanácsára ezért egyszer Varuṇához fordult oltalomért, és így szólt hozzá: „Uram, nincs fiúgyermekem! Lennél olyan kegyes adni nekem egyet?”

9.7.9. vers: Ó, Parīkṣit király! Hariścandra könyörögni kezdett Varuṇához: „Uram, ha születik egy fiam, vele fogok majd áldozatot bemutatni az elégedettségedre!” Hariścandra szavaira Varuṇa így válaszolt: „Úgy legyen!” Varuṇa áldásának köszönhetően Hariścandra egy Rohita nevű fiúgyermeket nemzett.

9.7.10. vers: Miután a gyermek világra jött, Varuṇa felkereste Hariścandrát. „Most van egy fiad. Ezzel a fiúval ajánlhatsz nekem egy áldozatot”    —    mondta neki. „Az állat születése után tíz nappal válik alkalmassá arra, hogy feláldozzák”    —    válaszolta erre Hariścandra.

9.7.11. vers: Tíz nap elteltével Varuṇa ismét eljött, és így szólt Hariścandrához: „Most elvégezheted az áldozatot.” Hariścandra így felelt: „Amikor az állatnak kinőnek a fogai, akkor lesz kellően tiszta ahhoz, hogy feláldozzák.”

9.7.12. vers: Amikor kinőttek a fogai, jött Varuṇa, és így szólt Hariścandrához: „Most kinőttek az állat fogai, bemutathatod az áldozatot.” „Ha majd minden foga kihullott, alkalmas lesz az áldozatra”    —    válaszolta Hariścandra.

9.7.13. vers: Amikor a fogak kihullottak, Varuṇa visszatért, és így szólt Hariścandrához: „Most kihullottak az állat fogai, bemutathatod az áldozatot.” De Hariścandra azt felelte: „Amikor az állat fogai ismét kinőnek majd, akkor lesz kellően tiszta ahhoz, hogy feláldozzuk.”

9.7.14. vers: Amikor a fogak újra kinőttek, Varuṇa eljött, és így szólt Hariścandrához: „Most elvégezheted az áldozatot.” De Hariścandra ekkor ezt mondta: „Ó, király! Amikor az áldozati állatból kṣatriya lesz, és képes lesz megvédeni magát az ellenséggel vívott harcban, akkor lesz csak tiszta!”

9.7.15. vers: Hariścandra valóban nagyon ragaszkodott a fiához. Ragaszkodása miatt arra kérte Varuṇa félistent, hogy várjon. Így aztán Varuṇa csak várt és várt, hogy eljöjjön az idő.

9.7.16. vers: Rohita rájött, hogy apja fel akarja őt ajánlani áldozati állatként. Ezért hogy megmeneküljön a haláltól, íjjal és nyílvesszőkkel fegyverkezett fel, s az erdőbe ment.

9.7.17. vers: Amikor Rohita tudomást szerzett róla, hogy apját Varuṇa miatt vízkór támadta meg, és hogy hasa hatalmasra puffadt, vissza akart térni a fővárosba, ám Indra király megtiltotta neki.

9.7.18. vers: Indra király azt tanácsolta Rohitának, hogy látogassa meg a különféle zarándokhelyeket és szent helyeket, mert az ilyen tettek rendkívül jámbornak számítanak. Rohita az utasítást követve egy évre az erdőbe vonult.

9.7.19. vers: Így a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik év végén, amikor Rohita vissza akart térni a fővárosba, a mennyek királya, Indra egy öreg brāhmaṇa képében mindig felkereste, és megtiltotta neki, hogy visszatérjen, ugyanazokat a szavakat ismételve, mint az előző évben.

9.7.20. vers: Miután már hat évet eltöltött az erdőben barangolva, Rohita visszatért apja fővárosába. Ajīgartától megvásárolta Śunaḥśepha nevezetű második fiát, akit átadott apjának, Hariścandrának, hogy használja őt áldozati állatként, majd tiszteletteljes hódolatát ajánlotta az apjának.

9.7.21. vers: Ezután a híres Hariścandra király, a történelem egyik legkiemelkedőbb személyisége embert áldozva hatalmas áldozatokat mutatott be, s ezzel elégedetté tette valamennyi félistent. Így gyógyult ki a vízkórból, mellyel Varuṇa sújtotta.

9.7.22. vers: Ebben a hatalmas emberáldozatban Viśvāmitra volt a felajánlásokat végző főpap, a tökéletesen önmegvalósított Jamadagni felelt a Yajur Véda mantráinak énekléséért, Vasiṣṭha volt a fő brāhmaṇa pap, és a bölcs Ayāsya vibrálta a Sāma Véda himnuszait.

9.7.23. vers: Indra király nagyon elégedett volt Hariścandrával, ezért egy aranyszekeret ajándékozott neki. Śunaḥśepha dicsőségéről Viśvāmitra fiával kapcsolatban fogok majd beszélni.

9.7.24. vers: Viśvāmitra, a nagy bölcs látta, hogy Hariścandra Mahārāja feleségével együtt igazmondó és béketűrő, aki mindig a lényeget tartja szem előtt. Ezért aztán maradandó tudást adott nekik, hogy beteljesíthessék az emberi élet küldetését.

9.7.25-26. vers: Hariścandra Mahārāja először a földdel egyesítve megtisztította anyagi élvezettel teli elméjét. Ezután a földet egyesítette a vízzel, a vizet a tűzzel, a tüzet a levegővel, a levegőt pedig az éggel. Az eget egyesítette az anyagi energia összességével, az anyagi energia összességét pedig a lelki tudással. Ez a lelki tudás annak a megvalósítása, hogy az ember önvalója a Legfelsőbb Úr része. Amikor az önmegvalósított lélek az Úr szolgálatát végzi, örökké érzékelhetetlen és felfoghatatlan, s a lelki tudásban megszilárdulva teljesen mentes az anyagi kötelékektől.